A függőség egy olyan betegség, melyből kigyógyulni nem lehet, felépülni viszont igen. Amikor az ember életében eljön az a pont, hogy beismeri a problémáját, máris megtette az első lépést a felépülésének útján. Bár a választott szer letételét egyedül a szenvedélybeteg tudja véghezvinni, fontos szem előtt tartania, hogy egyedül sokszor nem tudja ezt kivitelezni. Cikkünkben részletesen szó lesz a csoport gyógyító erejéről, az elindulás nehézségeiről, valamint betekintést adunk a hazánkban is gyakran alkalmazott Minnesota-modellbe.
Amikor problémás szerhasználatról van szó, a legtöbb ember számára a leszokás eredményét az azonnali és teljes önmegtartóztatás jelenti. A felépüléshez azonban rögös út vezet, hiszen a függőnek minden egyes nap meg kell hoznia a döntést, hogy ne használja a függőségének tárgyát, mely sokkal nehezebb, mint gondolnánk: a függőségtől szenvedő ember ugyanis a választott szer hatása alatt érzi jól magát, és menedzseli napjait. A függőségek kezelésének mára már sok lehetséges változatát ismerjük. Lehetnek hosszabb vagy rövidebb, különböző metódusokra épülő, bentlakásos vagy a kliens megszokott környezetében zajló folyamatok. A választott kezelési módszertől függetlenül azonban elmondható, hogy a csoportnak,
egy azonos problémával küzdő közösségnek nagy szerepe van a függőségek kezelésében,
még akkor is, ha elsőre talán fenntartásokkal kezeljük a problémánk kiteregetését egy teljes csoport előtt.
Az elindulás nehézségei
Beismerni, hogy az embernek problémái vannak, nem egyszerű feladat. Amikor ez mégis megtörténik, a leendő kliens sokszor egyéni konzultációban gondolkodik, számos ellenérvet felsorakoztatva a csoportos terápiák ellen:
- „Hogyan bízhatnék meg számomra teljesen idegen emberekben, amikor a saját családomnak sem tudom elmondani a problémámat?”
- „Éppen elég nehéz megküzdenem a saját nehézségeimmel, miért hallgatnám mások problémáját is?”
- „Én más vagyok, mint a többiek, úgysem tudnának segíteni.”
- „Azt szeretném, ha csak az én problémámmal foglalkoznánk, egy csoportos folyamat során kevés figyelmet kapnék.”
- „Ezzel a problémával egyedül kell megküzdenem.”
A csoportos foglalkozásoknak azonban több olyan pozitív tulajdonsága is van, melyeket elsőre talán nem is gondolnánk.
A csoport gyógyító ereje
A csoportok nagy szerepet töltenek be az életünkben. Társas lények lévén szeretünk emberek között lenni, és egy adott csoport tagjaként jellemezni magunkat. Valahová tartozni megnyugvást és biztonságérzetet jelent számunkra, hiszen azt az érzést kelti bennünk, hogy nem vagyunk egyedül, hasonlóak vagyunk másokhoz. Ezeket, és a csoport hasonlóan jótékony hatásait tapasztalhatja meg a függő, amikor egyéni konzultáció helyett – vagy azt kiegészítve – csoportos ülések segítségével indul el a felépülés rögös útján. A csoportos terápiák során az egyéni folyamatok mellett a személyközi kapcsolatok, saját és mások tapasztalatainak átbeszélése is hozzájárul a kliens felépüléséhez. Így nemcsak a terapeutával való kapcsolat, hanem a csoport tagjaival történő interakció is segíti a klienst a felépüléshez vezető úton. A terápiás csoportok csodája abban rejlik, hogy
a felépülő társak közössége gyógyít, nem maga az egyén.
A csoportos ülések alatt a kliens megtapasztalhatja a valahová tartozás érzését, azt a társas támaszt, amely nap mint nap segíti a függőségét jelentő szer iránt érzett vágy leküzdését. Bár minden terápiás csoportnak megvan a maga struktúrája, van bennük valami közös. Mindenki tiszta lappal indul az ülések elején, ahol őszintén beszélhet érzéseiről és nehézségeiről anélkül, hogy annak negatív következményei lennének. Az egyén kitárulkozásáért cserébe pedig empátiával és odafordulással reagál a csoport.
Hétköznapi életünktől eltérően a csoportterápiákban érdekmentes interakció folyik a tagok között, biztonságos közeget biztosítva ezzel a problémáinkkal való szembenézéshez. Saját problémáik kifejezésén túl a csoporttagok megtapasztalhatják, hogy másoknak is vannak nehézségei, tovább fokozva ezzel annak érzését, hogy nem kell egyedül megküzdeniük a problémájukkal. A csoport hatékonyságát és az egyéni változások alapját a csoporttagok közötti folyamatos interakció adja: miközben egymás tapasztalatait hallgatják, visszajelzéseket kaphatnak és adhatnak egymás viselkedésére és megküzdési stratégiáira, ezzel is segítik a különböző megoldási lehetőségek megismerését és értékelését. A terápia során fejlődik a kliens önreflexiós képessége, képes lesz rálátni olyan működéseire és megoldásaira, amelyekre korábban nem. A közösség többi tagja pedig reflektálás útján segíti ebben. Bár a csoport gyógyító ereje önmagában is sok segítséget nyújt a szerhasználók felépülésében, egy komplett szakmai csapat támogatásával tovább fokozható a segítségnyújtás.
A Minnesota-modell
A hazánkban is elterjedt Minnesota-modell kifejezetten a szenvedélybetegeknek kidolgozott, hatékony és összetett kezelési program. A modell alappilléreit az Anonim Alkoholisták önsegítő csoport elvei adják szakmai keretek alkalmazásában. A közösség gyógyító erejét pszichoterápiával és orvosi ellátással ötvözik, a felépülést orvosok, ápolók, pszichológusok, szociális dolgozók és addiktológiai konzultánsok segítik. A program teamje a betegség különböző területeihez értenek, így több oldalról, szoros interakcióban tudnak segíteni a betegeknek a felépülésben. A modell elsődleges célja nem csak a választott szertől való tartózkodást, hanem a beteg és a családja segítségét is jelenti, rendszerszintű segítséget nyújtva a betegnek és hozzátartozóinak egyaránt. A szenvedélybetegségből való felépülés – és nem kigyógyulás! – 12 lépésben történik. A program bentlakásos keretek között zajlik, melynek alapja a csoportterápia és az előadások adta fejlődés. Az előadásokat tanácsadók, pszichológusok, pszichiáterek, papok vagy szociális gondozók tartják, melyek során a csoport tagjai megismerkedhetnek felépülő emberek élettörténetével, a szerhasználat orvosi és pszichológiai kockázataival és különböző védekező mechanizmusokkal.
A program lényeges eleme a csoportban való foglalkozáson túl abban rejlik, hogy a segítők között felépülésben lévő, legalább 2 éve józan szerhasználók is jelen vannak. A csoport tagjaira nézve
egy „idősebb” szerhasználó tapasztalatának megismerése felbecsülhetetlen terápiás jelleggel bír.
A felépülésben lévő szerhasználók beszélnek saját megküzdéseikről, a program adta lehetőségekről és az absztinencia nehézségeiről, tovább fokozva a tagokban az érzést, hogy nincsenek egyedül, és van megoldás még akkor is, ha az legtöbbször elérhetetlennek tűnik.
A szerhasználat okozta nehézségek a koronavírus ideje alatt sem csökkentek. Egy friss tanulmány szerint a szerhasználók a járvány ideje alatt fokozott hajlamot mutatnak a megnövekedett szerhasználatra, illetve más anyagokra való áttérésre, amennyiben a korábban használt anyagokhoz való hozzáférés korlátozottá válik. A kialakult helyzet ugyancsak veszélyt jelent a felépült szerhasználókra nézve is. Napjainkban emiatt még fontosabb a függőbetegek körében megerősíteni a terápiás csoportok felépülést segítő erejét, hiszen a magányos függő nem jó társaságot választ!
Felhasznált irodalom:
Arany Z. (2007). Árnyak és napsütés: közösség szerepe a függőségek kezelésében. In: Közös(s)ég konferencia ifjúság- és kortárssegítőknek. Szeged: Nagyító Alapítvány, 66-70.
Chiappini, S., Guirguis A., John, A., Corkery, J.M., Schifano, F. (2020). COVID-19: The Hidden Impact on Mental Health and Drug Addiction. Front Psychiatry, 11, 1-4.
Molnár A. (2011). A felépülés „művészete”. Szociális Szemle, 1-2, 56-66.
Szentesi P., Hegyi N., Tihanyi R. (2004): A Minnesota Modell a Félút Centrumban. Addiktológia, 03, 146-160.
