A depresszió kapcsán a legtöbb embernek a letörtség, az üresség, a borús és pesszimista gondolatok jutnak eszébe. Nem véletlen, hiszen a depressziót a szakemberek is a hangulatzavarok közé sorolják. Ám a depressziónak van egy másik oldala is.
„Ha belegondolok, hogy fel kell állnom és 172 izmom segítségével meg kell tennem 11 métert, hogy hűvös porcelánba ürítsem a mérgeket a szervezetemből, úgy érzem, mintha a létezés koncepciója nem lenne több egy hosszú, szadista viccnél.” Van abban valami kíméletlenül szívszorító, ahogy Rue Bennett, az Eufória című sorozat főhőse jellemzi saját depressziós állapotát. Az általa leírt kép ugyanis tökéletesen szemlélteti a depresszió olyan szintű mélységét, amely már a legalapvetőbb élettani szükségletei kielégítésében is korlátozza hordozóját. A depresszió gyakori tünetei, az erőteljes fáradtság és motiválatlanság érzése érhető itt tetten. Azzal viszont csak az utóbbi évtizedekben kezdtek a kutatók többet foglalkozni, hogy ebben a pszichiátriai kórképben milyen hangsúlyos szerepe van a kognitív, azaz a megismerési és gondolkodási folyamatainknak is.
Cogito ergo sum – Gondolkodom, tehát vagyok
Descartes híres mondata ennél jobban nem is fejezhetné ki, mennyire elemi képességünk a kogníció. Ide soroljuk a figyelmi, emlékezeti, döntéshozatali, problémamegoldási képességeinket, emellett ez a terület foglalja magában a rugalmasságra és önkontrollra képes viselkedési folyamatainkat is. Kognitív képességeink hierarchikus viszonyban állnak egymással, ebből adódóan egyes képességeink előfeltételét képezik más képességeinknek. Egyik legalapvetőbb figyelmi funkciónk az éberség például előfeltétele annak, hogy képesek legyünk fókuszáltan figyelni. Ami pedig egyfajta szűrőként nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a rövid távú memóriatárunkba információt tudjunk raktározni. Emlékezet nélkül pedig mondanunk sem kell, hogy elképzelhetetlen a tanulás, ami pedig összetett problémamegoldási folyamatokhoz nyújt erőforrást.
Nézzünk erre egy gyakorlati példát! Rue a fent említett sorozatban a következőt mondja: „Nincs kedvem olvasni, sem olyasmit nézni, amire oda kell figyelnem. Ezért nézek realityket. Jó módja annak, hogy felmérjem a depressziómat. Mert amikor már a reality is melósnak tűnik, akkor tutira gáz van.” Azt rögtön látjuk, milyen alacsony a lány motivációs szintje, amelyen már meg sem lepődünk. Ám ebben a gondolatmenetben a kogníció kap főszerepet. Mivel Rue-nak nincs energiája arra, hogy bármire is fókuszáltan figyeljen, a depresszió mélyülésével előbb-utóbb azt tapasztalja, hogy gondolkodási képessége is csökken. Képzeljük el, hogy valakinek már egy viszonylag könnyed tartalmú reality show feldolgozása is nehézséget okoz! Ha már ez sem megy, vajon hogyan fog boldogulni összetett matematikai egyenletekkel vagy fennkölt irodalmi művek elemzésével az iskolában? Hogyan fogja a munkáltatók által olyannyira kedvelt multitasking képességét alkalmazni? Eláruljuk: sehogy.
Sine pennis volare haud facile est – Szárnyak nélkül nem könnyű repülni
Plautus gondolata tökéletesen szimbolizálja a kogníció zavarainak következményét. Belátható, hogy ha problémamegoldó vagy rugalmas alkalmazkodási képességünk sérül, akkor szinte lehetetlenné válik számunkra helytállni a mindennapi kihívásaink során. A kutatások azt igazolják, hogy a depresszióval diagnosztizáltak esetében a kognitív tünetek mintázata személyenként nagyon változó lehet, de a leggyakrabban előfordulók között említik a koncentráció és döntéshozatali képesség zavarát, valamint a rugalmatlanságot és a tanulási képesség romlását. Manapság egyre több kutató ért egyet abban, hogy
a major depresszióval küzdő betegek esetében a kognitív tünetek sok esetben azután is fennmaradnak, hogy a hangulati tüneteik rendeződtek.
Ennek egyik oka, hogy a depresszió elleni küzdelem során máig azok a terápiás intervenciók vannak túlsúlyban, melyek a tünetek hangulati aspektusát célozzák. Természetesen az már önmagában hatalmas lépés, ha ezek terhétől megszabadulunk. Az viszont már nagyobb gond, hogy a kognitív tünetek fennmaradása gátolja életvezetési képességeink kibontakozását, mi több, növeli a visszaesés kockázatát. Képzeljük el, hogy frissen kilábalt depressziósként képtelenek vagyunk megbirkózni a felmerülő kihívássokkal, és egyre csak halmozzuk a kudarcélményeinket. Innen egyenes út vezet régi ismerőseinkhez, a negatív gondolatokhoz, és ettől a ponttól már csak pár lépés távolságra vannak a depresszió legmélyebb bugyrai.
Anima sana in corpore sano – Ép testben ép lélek
Szerencsére azzal párhuzamosan, hogy egyre többet tudunk a depresszió kognitív tüneteiről, egyre több potenciális megoldás is feltűnik a láthatáron. Bár a kognitív viselkedésterápia nevéből fakadóan kézenfekvőnek tűnhet, valójában inkább gondolkodási torzításaink feloldásában lehet segítségünkre. Ezek a torzítások nem keverendők össze kognitív képességeink zavarával. A kognitív viselkedésterápia destruktív gondolati mintáink átírására remekül alkalmazható. Kognitív deficitjeink ennél sokkal elemibbek. Ilyen például a már említett koncentráció vagy a memória zavara.
A tapasztalatok alapján kognitív képességeink hatékonyan fejleszthetők, ha rendszeresen tréningezzük őket. Fontos, hogy mindez az aktuális képességszintünkre szabottan történjen. Ma már léteznek olyan számítógépes tréningprogramok, melyeket kifejezetten erre a célra hoztak létre (például CogniPlus, Cogmed). A sokat emlegetett mindfulness is alkalmas lehet arra, hogy figyelmi képességeinket fejleszteni tudjuk. Így például a mindfulness alapú kognitív terápia (MBCT) már elemi képességeink fejlesztését is célozhatja gondolati mintáink átírása mellett. Az előbbieken túl bizonyos antidepresszánsok is hatásosak lehetnek a kognitív tünetek mérséklésére. Bármelyiket is választjuk, a cél ugyanaz lesz: hogy a kognitív tünetek mérséklése által jobban helytálljunk a mindennapi kihívásokkal szemben, és megelőzzük a depresszióba való visszaesést.
Felhasznált irodalom:
Jha, A. P., Krompinger, J., Baime, M. J. (2007). Mindfulness training modifies subsystems of attention. Cognitive, Affective & Behavioral Neuroscience,7(2), 109–119.
Marazziti, D., Consoli, G., Picchetti, M., Carlini, M. és Faravelli, L. (2010). Cognitive impairment in major depression. In: European Journal of Pharmacology, 626, 83-86.
Papazacharias, A. és Nardini, M. (2012). The relationship between depression and cognitive deficits. In: Psychiatria Danubina, 24(1), 179-182.
Roesch-Ely, D. és Baum, K. (2019). Kognitives training bei psychiatrischen Erkrankungen. Berlin: Springer.
Triverdi, M. H. és Greer, T. L. (2014). Cognitive dysfunction in unipolar depression: Implications for treatment. In: Journal of Affective Disorders, 152-154, 19-27.
