Bár az internetnek és modern technológiának köszönhetően minden eddiginél könnyebb most kapcsolatot tartanunk a szeretteinkkel a bezártság alatt, azonban ennek egy kellemetlen mellékhatását is tapasztalhatjuk: a videóhívások alatt hamarabb elfáradunk, mint egy élő beszélgetésben. Cikkünkből kiderül, mi állhat ennek a hátterében!

A videóhívásoknak több olyan jellegzetessége is van, melyek erősen eltérnek a valós találkozásoktól. Egyrészt az érzékszervi befogadás lehetőségei erősen korlátozottak: a képen és hangon kívül alig érzékelünk valamit a másikból. Ami máskor a kapcsolattartás, információáramlás fontos része lehet, most hiányzik, ilyen például a tapintás, a szaglás, és a teljes képnek is csak a töredékét látjuk. Ez hozzájárulhat ahhoz a társas magány érzéshez, amit gyakran megélünk a videóhívások közben:

együtt vagyunk, de még sincs ott a másik, nem tudom megölelni, nem érzem az illatát, nem vagyok vele egy térben, és ez felerősíti az elválasztottság érzését.

Egy másik lényeges különbség, hogy miközben másokkal beszélünk, folyamatosan a saját képünkkel találjuk szemben magunkat. Nagyon nehéz úgy belemerülni egy beszélgetésbe, és a másikra fókuszálni, hogy közben akaratlanul is azt figyeljük, hogy nézünk ki a képernyőn. A saját tükörképünk elvonja a figyelmünket, és sokkal éntudatosabbá tesz minket a beszélgetés közben, ez pedig – a belső kritikusunknak hála – még azt is befolyásolhatja, hogy érezzük magunkat a bőrünkben a beszélgetés alatt.

A harmadik fontos eltérés a fókuszálás különbsége: amikor együtt vagyunk egy térben, teljes egészében befogadjuk a szemünkkel a környezetünket, akaratlanul is váltogatjuk a fókuszt a közeli és távoli között, és többet is mozog a szemünk, ahogy beszélgetés közben körbejáratjuk. Mindez egy élő beszélgetésben egyáltalán nem tűnik furcsának, mert optimális esetben a szemkontaktus tartása nem jelenti a másik merev bámulását, ezért teljesen természetes, hogy nem egy pontba nézünk állandóan. Emellett élőben kifejezhetjük a figyelmünket a testtartásunkkal, gesztusainkkal is, nem csak a tekintetünkkel. Mindez a videózásban nincs meg: az egész olyan, mintha folyamatosan egy pici ablakon kellene befele néznünk, ahol közelről látjuk a másik arcát egy síkban – sokkal kevesebb a lehetőség a szemmozgásra, a fókuszt pedig szinte egyáltalán nem váltogatjuk.

Továbbá ott van még a videók minősége is: egy pixeles, sötét kép befogadása fokozottan megerőltető a szemünknek, ahogy az is, ha a másik képe folyamatosan mozog. Ennek köszönhetően hamarabb elfáradunk az ilyen beszélgetésekben, aminek a tünete lehet a fókuszálás nehézsége, szédülés, hányinger, fejfájás. Erre pedig még természetesen rájön az a hatás, hogy a kék fénnyel világító képernyő önmagában is fárasztó a szemünknek.

A videóhívásoknak több olyan aspektusa is van, amely fizikailag is megterhelő számunkra.

A negyedik nehézség pedig, hogy jelenleg sok esetben ez az egyetlen lehetősége a szociális interakciónak, amire nagyon is szükségünk lehet, főleg akkor, ha alapból is társaságkedvelő a természetünk. Ezért egyfelől akarjuk is a sok videóbeszélgetést, másfelől azonban fizikailag nem bírjuk, és nehéz a kettő között tartani a megfelelő arányt. Lemondjam a beszélgetést a barátaimmal, mert kifárasztott a több órás munkahelyi videómegbeszélés? Kimaradjak a közös videópartiból, mert ma már nincs kedvem képernyő előtt ülni? Egyáltalán hogy mondjak nemet, amikor mindenki tudja, hogy úgyis otthon ülök? Ezek a kérdések merülhetnek fel bennünk, amikor próbálunk lavírozni a lelki és fizikai jóllétünk törékeny egyensúlya között.

Íme néhány trükk, ami segíthet csökkenteni a videóbeszélgetések megterhelő hatását:

  • Tudatosan pihentesd a szemed beszélgetés közben! Nézz el oldalra, vagy keress időnként valami távolabbi tárgyat, amelyre fókuszálhatsz, és ne felejts el rendszeresen pislogni! Beszélgetés után pedig ajánlott egy kicsit becsukni a szemet, és körbemasszírozni az apró izmokat.
  • Ne nézz mindenkit egyszerre! Ha az általad használt program engedi, válts inkább olyan nézetre, ahol csak azt látod, aki beszél: sokkal kevésbé fárasztó az agynak egyszerre az egy embertől jövő információkat feldolgozni, mint az összestől.
  • Takard el a saját képed a képernyőn! Ha nagyon zavar, hogy a saját videód folyamatosan elvonja a figyelmed, egy post-it vagy dekor-ragasztószalag segíthet letakarni úgy, hogy csak a másikat lássuk a továbbiakban.
  • Bizonyos esetekben jobb lemondani a videóról: ha nem feltétlenül szükséges, hogy végig lássátok egymást egy beszélgetés során, inkább kapcsold ki a képet! Ez különösen ajánlott olyankor, amikor nagyon pixeles, sötét, vagy akad a kép, a másik mozgásban van, vagy ha aznap már több videóhívásod is volt.
  • Keress közös online tevékenységeket a barátaiddal! Úgy is tölthettek együtt időt, hogy nemcsak beszélgettek és nézitek egymást a képernyőn keresztül, hanem részt vehettek például közösen egy edzésen, megnézhettek egy előadást, társasozhattok vagy játszhattok is online, erre most sok lehetőség áll rendelkezésre.
  • Relaxáljunk napközben többször! A rendszeres relaxációval pihentethetjük az idegrendszerünket, és felfrissülhetünk.

Felhasznált irodalom

Doreen Dodgen-Magee (2020). Why Video Chats Are Wearing Us Out – Psychology Today, 2020.04.17.

Troy Bedinghaus (2020). An Overview of Eye Strain (Asthenopia). Verywell Health, 2020.04.14.

Julia Sklar (2020). ‘Zoom fatigue’ is taxing the brain. Here's why that happens. National Geographic, 2020.04.24.