Mi is az az Urbango? Városnézés? Kincskeresés? Nyomozás? Mindez egyben! Az Urbango a város felfedezésének egy magával ragadó, kalandos módja. Csapatban játszva, állomásról állomásra haladva térképezhetjük fel Budát, a Gellért-hegyet, Pestet vagy akár Szegedet is. Mi egy napfényes őszi délutánon a budai pályát jártuk végig. Élményanalízísünkből kiderül, milyen kincsekre bukkantunk a kalandunk során.

A budai pályán 19 állomás változatos feladványait oldottuk meg, nyomok, eldugott jelzések után kutattunk, mindeközben kávéztunk, rétest ettünk, és az utolsó állomásokhoz közeledve fröccsel és zsíros kenyérrel idéztük vissza a nyári emlékeket. Azért volt minderre lehetőségünk, mert az Urbango más, mint egy egyszerű városnéző túra.

„Az Urbango mint városi kincskereső játék azért különleges, mert azoknak kínál megoldást, akik nem szeretnek a városban bolyongani túravezető nélkül, mert így előfordulhat, hogy nem találják meg a jó helyeket, viszont az idegenvezetés számukra túl kötött, ezért egy köztes, strukturált, de ugyanakkor nagy szabadságot biztosító lehetőséget keresnek”  — véli Guthy Mikós, az Urbango társalapítója és stratégiai tanácsadója.

És valóban, itt nem kellett rohannunk az idegenvezető vagy a turistacsoportunk után, hanem saját tempónkban fedezhettük fel a várost. Azt a várost, amelyben felnőttünk, ahol évek óta élünk. A játék során mégis új ismeretekkel gazdagodhattunk, eddig figyelmen kívül hagyott részletekre nézhettünk rá friss szemmel. Kötetlenül barangolhattunk az állomások között, miközben törtük a fejünket a megoldásokon,

így hol a kincskeresés, hol az új dolgok felfedezésének izgalma okozott bennünk gyermeki lelkesedést.

Nem véletlen az sem, hogy a játék során könnyedén újra átélhetjük ezt a ifjonci izgatottságot, hiszen az Urbango ötlete is gyermekkori emlékekből táplálkozik. „Gyerekként a legjobb móka a zsúrokon a kincskeresés volt. Ezt a élményt szerettük volna összekötni a városfelfedezés izgalmával.

És hogy mit szeretek igazán az Urbangóban? A minőségi közös időtöltést.

Azon kívül, hogy a játékos feladatok megoldását a résztvevők misztikusnak és érdekesnek találják, az Urbango minimális kötöttségek mellett jó keretet biztosít a családi, baráti vagy munkatársi együttléteknek. Kevés korlátot szab, sok szempontól kötetlenebb, mint moziba, bowlingozni vagy étterembe menni. A saját tempónk szerint haladhatunk, nincs kitétel arra vonatkozóan, hogy mennyi idő alatt érjünk célba vagy hogy ki mikor milyen szerepet vállaljon. Ezek szabadon váltogathatóak. Általában vannak a csapatokban, akiket jobban beránt egy-egy feladat, és vannak, akik inkább nézelődnek, de ez egy játékon belül is gyakran változhat"  – folytatja Guthy.

A kalandunk során mi is többször cseréltünk szerepet, rácsodálkoztunk a kreatív megoldásokra, beszélgettünk, ötleteltünk nemcsak egymással, de összekacsintottunk a boltosokkal, a galériatulajdonosokkal, a pincérekkel is, akik már ismerősként tekintettek ránk, mikor meglátták az Urbango logójával díszített szatyrunkat. Az Urbango lehetővé tette, hogy szabadon fedezzük fel a környéket, miközben nem tolakodott: szinte észrevétlenül irányt mutatott, hogy megtaláljuk az érdekes helyszíneket és az elrejtett nyomokat, kincseket.

Vigyázz, kész, rajt! Bene Szabolcs fotója

Mik is ezek a kincsek?

A játék során sok kincsre lelhetünk, az állomások szinte mindegyikén van egy-egy kézzel fogható dolog, amit keresnünk kell. Nem szeretnénk elvenni senkitől azt az élményt, amit ez program nekünk okozott, ezért ezekről konkrétumokat nem írhatunk. De írhatunk arról, hogy mekkora kincs az, amit a játék közben tanulhatunk. Természetesen a városról is, de első sorban egymásról és önmagunkról. Akár családdal, akár barátokkal vagy munkatársakkal veszünk részt a programon, már az első feladványnál egyértelmű, hogy csak akkor tudunk tovább haladni, ha egy közös célért dolgozunk. Minden csapattag ötletére, egyéni meglátására ugyanakkora szükség van. És amint ezt belátjuk, a többi szinte jön magától, hiszen játszva könnyebben tanulunk, és a megosztott élmény növeli a befogadott ingerekre való későbbi emlékezést is. Az Urbango lehetőséged ad a szociális készségeink gyakorlásárra, miközben a csapat, a társas kapcsolataink fejlődésére is hatással van. Felhívja a figyelmet a másikra való odafigyelés jelentőségére, ugyanakkor a saját meglátásaink asszertív kifejezésére is. Új oldalukról ismerhetjük meg a többi csoporttagot, és visszajelzést is adhatunk erről nekik.

A közös tapasztalat serkentheti az együttműködését és növelheti a bizalmat.

A résztvevőknek javul a kommunikációjuk, jobban megismerik egymást, ezáltal növekszik a bizalom és a közös célokba vetett hit, sikerélményekhez jutnak, új kooperációs készségek és stratégiák alakulnak ki. Az átélt, közös élmények rövid, közép és akár hosszú távon is minőségbeli változást idéznek elő a csapat életében, mert a résztvevők pozitív élményekkel és megerősödött kapcsolati hálóval térnek vissza a „mindennapokba”.

Közös ötletelés az egyik állomáson. Készítette: Bene Szabolcs

 

Élményanalízis

Flow – Bevonódás a tevékenységbe, a fókuszunk önmagunkra és az adott tevékenységre irányul. – 5/5

Csíkszentmihályi (2001) szerint minden áramlat-tevékenységben közös, hogy átéljük a felfedezés örömét, egy új valóságba helyeződünk, a teljesítőképességünk egy magasabb szintet ér el, és újabb tudatállapotba jutunk. Ezek által az Én összetettebbé válik, fejlődik. Az Urbango mindezt lehetővé teszi. Már az első feladatnál azonnal kialakulhat a bevonódás. Ha külvilágot értelemszerűen nem is zárjuk ki teljesen, de a rejtvények, a játék öröme rögtön magával ragadja a résztvevőket. Egyik feladatból következik a másik, folyamatos mozgásban van a csapat – fizikailag és szellemileg is, így folytonos a jelenre való fókuszálás is. Időérzékelésünk könnyedén módosulhat, csak a lemenő nap sugarai figyelmeztettek minket is, hogy az eltelt percek valójában órák.

Intenzitás – Egy élmény milyen mértékben képes minket fizikailag aktivizálni, érzelmeinkre hatást gyakorolni, gondolatainkat lekötni. – 5/4

A játék fizikai és szellemi aktivitást is megkövetel, hiszen állomásról állomásra haladva újabb feladatokat kell megoldanunk, miközben tulajdonképpen városnéző túrán is részt veszünk. Ugyanakkor mindez nem kimerítő vagy fárasztó, hiszen lehetőségünk van bármikor megpihenni. Emellett az érzelmi intenzitása is magas, mivel szinte állandó gyermeki izgatottságot és örömöt élünk át.

Különlegesség – Az élmény minden mástól különböző, kivételes, sajátos jellegű, újszerű. – 5/5

Az Urbango egyedülállósága abban rejlik, hogy ötvözi a kincskeresés és a városnézés élményét. Daniel Berlyne (1960 id. Bányai és mtsa, 2013) elmélete szerint az ilyen összetett, újszerű és különleges helyzeteket akkor is megközelítjük, ha közvetlen jutalom nem is jár velük. Ezt támasztja alá az Urbango sikeressége is.

Inspiráció – Különböző ingerek által kiváltott jelenség, mely hatására egy kreatív, gondolatébresztő folyamat veszi kezdetét. – 5/4

A játék során számtalan olyan inger érthet minket, amely erősen motiváló hatású, és növelheti a kreativitásunkat, produktivitásunkat. De maga a játék felépítése is inspirálhat minket. Esetünkben például arra, hogy hasonló kincskereséssel, feladványokkal lepjük meg egy barátunkat, de a csapatunkban felmerült a játék pedagógiai hasznossága is, és ez késztetett minket további gondolkodásra.

Megoszthatóság – Az élmény közösségi jellege, amely közelebb vihet minket azokhoz, akikkel együtt végezzük. – 5/5

Első perctől kezdve csapatmunka! Az ideális létszám a 4-7 fő, maguk az alkotók is hangsúlyozzák, hogy egyedül nem megy! Családoknak, baráti társaságoknak remek időtöltés, kollégáknak kiváló csapatépítési lehetőség! Intenzív közös élmény, amely fejleszti a szociális készségeinket és kapcsolatainkat!

Összegezve annak ajánljuk, aki:

  • szeret játszani és/vagy játszva tanulni,
  • szeret társaságban, együttműködve leleményes logikai feladatokat megoldani,
  • szívesen fedez fel újdonságokat, szeretné bővíteni a városismereti tudását Budapesten és/vagy Szegeden,
  • turista és kötetlenebbül, játékosan ismerné meg a várost.

•••

Nézz a világra Pszichológus Szemmel! A Mindset Pszichológia formabontó rovatában az általunk megalkotott, tudományos alapokon álló módszer, az élményanalízis segítségével egy új látásmódot kívánunk átadni az olvasóknak. Szeretnénk, hogy cikkeink által mindenki könnyedén megtalálhassa a hozzá illő tevékenységet, amit így tudatosabban és mélyebben átélhet. A Pszichológus Szemmel rovatnak köszönhetően kitágítható a világról alkotott képünk horizontja. Az általunk kidolgozott élményanalízis módszertanának elméleti összefoglalója itt, dimenzióinak ismertetője pedig itt olvasható.

 

Felhasznált szakirodalom

  • Bányai É., Varga K. (2013). Affektív pszichológia – Az emberi késztetések és érzelmek világa. Medicina Könyvkiadó. Budapest
  • Csíkszentmihályi M. (2001). Flow: az áramlat, a tökéletes élmény pszichológiája. Budapest: Akadémia Kiadó
  • Eskenazi, T., Doerrfeld, A., Logan, G. D., Knoblich, G., & Sebanz, N. (2013). Your words are my words: Effects of acting together on encoding. The Quarterly Journal of Experimental Psychology, 66, 1026–1034.