Egy igazi zseni a káoszon is átlát! Gyakran használjuk védekezésképpen ezt a remek frázist, ha éppen rendetlen lakásunk, rumlis kocsink vagy éppen feje tetejére állított munkahelyi íróasztalunk miatt szükségét érezzük a magyarázkodásnak. Mit árulhat el rólad, ha nem az állandó rendfenntartók táborát erősíted? Lehet a rendetlenségnek előnye? Lássuk!

A rendetlen szobára főképp a tinédzserkor szimbólumaként tekintünk. Ekkor a tini szobákban eluralkodó kupi nemcsak a szülők elleni lázadás fegyvere lehet, hanem kifejezi egyben a kilenc és tizenhárom éves korban rohamosan bekövetkező testi és lelki változások okozta személyiségbeli diszharmóniát is. A gyermekkor „nyugalma” megszűnik és a belül uralkodó káosz a közvetlen környezetre is kivetül. De mi van akkor, ha szobában uralkodó rumli követ minket egészen felnőtt korunkig?

A buborékon túl

A rendezettség igénye tulajdonképpen végigkíséri az életünket. A szülők általánosan elvárják gyermekeiktől, hogy tisztán és rendben tartsák a szobájukat és elpakoljanak maguk után, ami nemcsak a kiváló szülői nevelési képességről ad egyfajta visszajelzést, de a megfelelően nevelt gyermek tulajdonságairól is. Később az iskolában, a kollégiumban, majd a munkahelyen is általános elvárássá válik a „clean desk policy” (tiszta asztal szabály). Lassacskán iparággá vált a rendrakás művészetének tanítása. Műsorok és könyvek tucatjai szólnak a tökéletes rendezettség fortélyairól. Ezekre ráerősítenek a mítoszok is, amelyek szerint a rendetlenség a kudarc felé vezető út, a lustaság legfőbb jele, tehát összességében egy olyan karakterdeficit, amelyet szükségszerű kiküszöbölni.

Azonban a közelmúltban végzett kutatások eredményei jó hírrel szolgálnak a rendetleneknek! A minnesotai egyetem eredményei szerint a rendetlenség a kreativitás jele, sőt, a legtöbb esetben a notórius kupigyártók egyfajta „rendezett rendetlenséget” hoznak létre. Tudják, mit hol találnak meg, csak éppen annak a tárgynak nincs állandó helye, hanem könnyedén átstrukturálják a teret. Eredményeik szerint ezek a személyek a konvencionálisnál absztraktabban és ezáltal kreatívabban gondolkoznak. Albert Einstein szavait idézve: „Ha a rendetlen asztal a zavaros elme jele, akkor vajon mit jelez az üres íróasztal?” Einstein maga is híres volt rumlis íróasztaláról, azonban kreativitása megkérdőjelezhetetlen.

A kutatók szerint egy rendezett környezet olyan szociális normák aktiválódásához vezetnek, amelyek hatására az ebben a környezetben működők úgy viselkednek, ahogyan elvárják tőlük, míg a kupi ezt a fajta igényt csökkenti, így képesek lehetünk kitörni a szociális normák és elvárások által állított buborékból. Egy izgalmas kutatásban szintén rendetlen és rendezett környezetben ping-pong labdára kellett kitalálni új felhasználási módokat. Az eredmények szerint a rendetlen környezetben lévő személyek sokkal kreatívabb és innovatívabb megoldásokkal szolgáltak társaiknál.

Mit árulhat el rólunk a rendetlenség?

Kontroll a gyakorlatban

Ha már a személyiségbeli különbségeknél tartunk, a pszichológusok azt állítják, hogy a rendkedvelő, mindent helyén tartó személyek inkább A típusú személyiséggel bírnak. Ez a személyiségtípus általánosan perfekcionista, és a környezetük rendben tartása a kontroll iránti igényüket kielégíti. A B típusú személyiségek jobban bírják a káoszt, a tökéletesség elérése helyett jobban vonzza őket az ötletek és élmények gyűjtése.

Ugyanezen kutatócsoport vetett be az új élmények keresésének méréséren egy izgalmas kísérleti helyzetet. Létrehoztak egy itallapot, ahol olyan gyümölcs mixek közül választhattak a kísérleti személyek. Tulajdonképpen a szinte ugyanazzal a receptúrával készült smoothie-kat „klasszikus” és „újdonság” felirat alá sorolták. A rendezett környezetben vizsgált személyek szignifikánsan többször választották a klasszikusnak becézett italokat, míg a rendetlenségben döntők sokkal többször az újdonságnak ható italokat választották.

Milyen vagyok én?

Gyakori előítélet, hogy aki kívül rendetlen, ott valószínűleg belül is káosz uralkodik, és hogyan tarthatná kontroll alatt életét az, aki még a szobáját, nappaliját vagy konyháját sem képes. Azonban főként az a fontos, hogy képesek legyünk értelmezni ezen tulajdonságunkat. Hiszen egy rendkedvelő állandó pakolászása ugyanúgy lehet egy belső káosz túlkompenzálása, mint a lelki diszharmónia rendetlenségben való kivetülése. Ezen kívül sok helyzetben megeshet, hogy tökéletesen tartjuk a kontrollt mind önmagunk és mind környezetünk felett, máskor kevésbé. Ezért is lényeges önmagunk mélyebb megismerése tulajdonságaink, viselkedésünk tudatosabb értelmezése érdekében!

Cikkünkben főképp a rendetlenségre mint egyfajta általános jellemvonásra tekintettünk rá. Ha munkánk és életvitelünk, vagy éppen gyermekeink mellett nincs időnk fenntartani a tökéletes rendet szintén elfogadható. Azonban fontos tünet lehet, ha a rendetlenség esetünkben vagy közeli hozzátartozóink esetében újszerű jelenség. Mindenképp jelezheti, hogy valamin éppen keresztülmegyünk, ami leterhel minket. Ilyen esetben a rendetlenség jelezhet egy túl stresszes hetet a munkahelyünkön, de súlyosabb esetben akár a depresszió tünetévé is válhat, így fontos, hogy figyeljünk a jelekre!

 

Felhasznált irodalom:

A messy desk encourages a creative mind, study finds. (n.d.). Retrieved from https://www.apa.org/monitor/2013/10/messy-desk.

Vohs, K. D., Redden, J. P., & Rahinel, R. (2013). Physical Order Produces Healthy Choices, Generosity, and Conventionality, Whereas Disorder Produces Creativity. Psychological Science24(9).