Kovács Kristóf

pszichológus

Időpontfoglalás

bemutatkozás

“A tudás gyökerei keserűek, de a gyümölcsei édesek”

Kovács Kristóf vagyok, okleveles pszichológus, az ELTE klinikai- és egészségpszichológiai mesterszakán végeztem, jelenleg a Testnevelési Egyetem sportpszichológus szakirányú továbbképzésének hallgatója vagyok. Pszichológusi hivatásom mellett aktívan dolgozom egy labdarúgó egyesületnél projektfelelősként, illetve óvodás és alsó tagozatos gyerekek edzőjeként. Hosszú távon szeretném ötvözni ezt a kétfajta tudást a magyar sport támogatása és folyamatos fejlődésének biztosítása végett.

A sport gyerekkorom óta az életem része, órákon át tudtam játszani és a televízióban nézni bármilyen sportot. Néhány sérülés után úgy döntöttem, hogy felhagyok a profi sporttal. Azonban első egyetemi évemben már tisztává vált számomra, hogy a sport világában szeretnék elhelyezkedni. Ezért is kezdtem el edzőként dolgozni. A gyermekek mozgás-koordinációjának és labdaérzékelésének fejlesztése mellett – tanulmányaimmal párhuzamosan – kíváncsian figyeltem szellemi, értelmi fejlődésüket.

2016 nyarán csatlakoztam a Mindset Sportpszichológia csapatához, ahol jelenleg rovatvezetőként tevékenykedem. Az évek során rengeteget foglalkoztam sportpszichológiával. Több, mint 60 szakmai cikket írtam, melyekhez szükség volt az adott témában való elmélyülésre, az aktuális külföldi szakirodalom áttekintésére. Kollégáimmal előadásokat szerveztünk, amelyeken aktuális kérdéseket boncolgattunk a téma szakértőinek segítségével. Az utóbbi időben pedig sportpszichológia csapatépítők és workshopok kitervelésén és lebonyolításán munkálkodtunk.

 

képzései és képesítései

Okleveles pszichológus

Eötvös Lóránd Tudományegyetem

2016-2019

Az ELTE klinikai- és egészségpszichológiai mesterszakán elmélyíthettem tudásomat a pszichopatológia és az egészségpszichológia területein. Továbbá gyakorlati tudásra is szert tettem, amelyet krízisintervenciós osztályon, valamint sportolókkal való mentális felkészítés keretein belül hasznosítottam az egyetemi évek alatt. Szakdolgozatom kutatási részében egy mentális tréning program hatását vizsgáltam e-sportolók teljesítményére.

Viselkedés elemző

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

2013-2016

Egyetemi tanulmányaim első három évében rengeteg izgalmas elméletet, irányzatot, kérdőívet és technikát ismerhettem meg, amelyek ma is fontos részét képzik érdeklődésemnek, szakmai életpályámnak és önismeretemnek egyaránt.

Grassroots C edző

Magyar Labdarúgó Szövetség

2019-2020

Gyermekkorom óta sportolok, a sok kipróbált sportág közül a labdarúgás maradt meg a mai napig. A korábban szerzett OKJ-s sportedzői képzésen szerzett tudásom sportszakmai elmélyítése végett kezdtem neki az MLSZ által gondosan felépített labdarúgó edzői képzésnek.

OH instruktor

2019

Mindig is érdekeltek a projektív, félprojektív technikák. Számomra az OH kártyával való munka közel áll a sokak által ismert Dixit nevű játékhoz.

Sportpszichológus szakember (folyamatban)

Testnevelési Egyetem

2019-2021

A szakképzés segíti a holisztikus szemlélet kialakulását. A sportpszichológia gyakorlati elemeinek, valamint módszerspecifikus ismeretek elsajátítása mellett teret kap az edzéselméleti, orvostudományi, mozgásfejlődési, pedagógiai alapok, valamint a különböző mérőeszközök megismerése is. Megismert módszerek a képzés során: Autogén Tréning, NLP, KIP, Kognitív viselkedésterápia

Emberekkel való bánásmód és kommunikáció a sportban

Media Coching és Kell Egy Csapat Élmény

2020

Egy napos edző továbbképzés, mely során megismerkedtem a DISC módszerrel, annak alkalmazási lehetőségeivel, valamint önismereti tapasztalattal is gazdagodtam.

Williams ÉletKézségek Program

Selye János Magyar Magatartástudományi és Magatartásorvoslási Társaság

2017

2 napos tréning során sajátítottam el a WÉK ismeret- és gyakorlatanyagát.

szakmai tapasztalat

Labdarúgó edző

4 Trainerz SE

2016-

Két fővárosi óvoda, valamint egy általános iskola alsó tagozatos gyermekei számára tartok heti rendszerességgel labdás koordináció fejlesztő foglalkozásokat, illetve nyaranta táborokat.

Rendezvényszervező

Mindset Pszichológia

2019

2019 őszétől töltöm be ezt a pozíciót, amely lehetőséget adott arra, hogy remek szakemberekkel dolgozzak együtt. Rengeteg érdekes téma, izgalmas előadások, hálás közönség, amely minden rendezvényünket övezi. Az év elején elindítottuk a fővárosi Pszicho-Kávéházak mellett a vidéki előadásokat is. A rendezvények megszervezése, lebonyolítása és a rajtuk való részvétel egyaránt örömteli számomra.

Szakújságíró

Mindset Pszichológia

2016

Első sorban a sportpszichológia témájában írtam közel 60 cikket, illetve a Pszichológus Szemmel rovat révén különböző élményeket próbáltam ki, amelyeket egy előre meghatározott leíró rendszer szerint értékeltünk kollégáimmal.

Projektmenedszer

4 Trainerz SE

2019

A KRESZ Focisuli programsorozat keretein belül célunk, hogy labdás gyakorlatok által segítsük a gyermekek beintegrálását a közúti közlekedésbe, mindezt a lehető legbiztonságosabb formában.

beszélt nyelvek

ENGangol

ESPspanyol

érdeklődés

Testmozgás

Videojáték

Olvasás

Gasztronómia

Élsport

Kirándulás

köszönetnyilvánítás

110

köszönetnyilvánítás

Szigorú szakmai felügyelet

Minden pszichológusunk szoros szakmai szupervízió mellett fogadja klienseit. Szakembereink munkáját hétről hétre Magyarország legtapasztaltabb pszichoterapeutái felügyelik és segítik. Ennek köszönhetően, aki mindset pszichológushoz jár, valójában egy magasan képzett szakmai team mellett teszi le a voksát.

A háttérben tehát kliensünk problémájának megoldásán egy egész szakembergárda dolgozik – természetesen mindezt kliensünk anonimitásának megőrzése mellett. Ezáltal a hozzánk fordulóknak minden esetben ellenőrzött szakmai kereteket és magas színvonalat biztosítunk.

Miben segíthetünk?

Ha nehéz élethelyzetbe kerültél és úgy érzed, segítségre lenne szükséged, vagy esetleg csak érdeklődnél szolgáltatásainkkal kapcsolatban, írj nekünk, és mi felvesszük veled a kapcsolatot. Bátran keress minket telefonon is!

Jelentkezz be telefonon!

+36 70 329 8180