Párterápia

Megoldhatatlannak tűnő konfliktusok? Féltékenység? Örökös viták?  Egy pártatlan szakember támogatása sokat segíthet a problémák kezelésében! Terápia során a pár tagjai megtanulják azonosítani magukban rejtett vágyaikat és belső feszültségeik forrását, mely a problémák konstruktív megoldásához és egymás mélyebb megismeréséhez vezet. 

 

időpontfoglalás

A terápiás folyamat során hatékonyan tárjuk fel a párkapcsolati konfliktusok mozgatórugóit és eltávolodunk a romboló kapcsolati mintázatoktól. Szakemberünk segítségével a pár tagjai megtanulják azonosítani magukban rejtett vágyaikat, valamint belső feszültségeik forrását, és mindezek kifejezését, mely hosszú távon saját maguk és párjuk mélyebb megismeréséhez vezet. 

A párkapcsolat lehet a nyugalom szigete, egy menedék, ahol oltalmat találunk, megpihenhetünk, feltöltődhetünk. Ugyanakkor csatatérré is válhat, melyet feszültségek és örökös konfliktusok jellemeznek. Ilyenkor előszeretettel mutogatunk párunkra, hiszen ő az, aki rosszul működik, ő nem ért meg minket. Miért is kellene párosan részt venni a terápián, mikor nem velünk van a baj?”  teszik fel sokan a kérdést. Ne felejtsük el, hogy a párunkkal együtt evezünk abban a bizonyos hajóban! Amikor párokkal dolgozunk, nem azzal foglalkozunk, hogy megtaláljuk, „ki a hibás”. A párkapcsolati konfliktusokat a pár tagjai akaratlanul, de közösen hozzák létre – újra és újra. A konfliktusos helyzetek gyakran zajlanakvisszatérő mintázat szerint, ami úgy működik, mint a dominó: ha egyszer beindult, nagyon nehéz megállítani. 


A közös munka célja, hogy megértsük, hogyan jönnek létre a pár tagjai közötti eltolódások, konfliktusok, játszmák, és mi tartja fenn azokat. Ennek érdekében a vitás helyzeteket lelassítjuk, és nagyító alatt szemléljük. A terápiás folyamat során a pár tagjai megtanulják azonosítani magukban az elsőre nem is olyan kézenfekvő igényeiket, vágyaikat és belső feszültségeik forrását. Az azonosítás azonban még nem minden, mindezt ki is kell tudnunk fejezni egymás felé.  Amikor már pontosan értjük, hogy mi történik a pár tagjai között, megnyílik a lehetőség, hogy eltávolodjunk a begyakorolt, de annál inkább romboló párkapcsolati mintázatok fojtogató csápjaitól. 


Mikor érdemes párterápiára menni? Olyan esetben, amikor szorosan véve a párkapcsolatot érintő probléma lép fel. Ezeket a helyzeteket a leghatékonyabb mindkét fél részvételével megoldani.


Néhány példa, amikor hasznos lehet a párterápia: 


  • Párkapcsolati válság 
  • Féltékenység 
  • Harmadik személy a kapcsolatban, megcsalás 
  • Szexuális problémák 
  • Függő kapcsolat 
  • Rendszeresen ismétlődő konfliktusok 
  • Gyermek születése után megromlott párkapcsolat, szexuális élet 
  • Kiüresedettnek érzett kapcsolat 
  • Visszatérő párkapcsolati játszmák 
  • Házasságra való felkészülés 
  • Gyermekvállalás körüli kérdések 
30 000 Ft
90 perc
szakmailag ellenőrzött párterapeuta
rendszerszemlélet

Diákok a pszichoterapia_diak kuponkóddal, nyugdijasok a pszichoterapia_szenior kuponkóddal 20% kedvezménnyel vehetik igénybe a személyes és az online pszichoterápiát!

tesztelési céllal

teszt

A lefoglalt időpont lemondását kérjük, annak kezdete előtt legalább 48 órával jelezd e-mailben vagy telefonon keresztül. Amennyiben 48 órán belül mondod le az időpontot, vagy nem jelensz meg az alkalmon, nem áll módunkban visszatéríteni a díját, illetve kötelezhetünk annak megfizetésére.

Pszichológusaink

Szigorú szakmai felügyelet

Minden pszichológusunk szoros szakmai szupervízió mellett fogadja klienseit. Szakembereink munkáját hétről hétre Magyarország legtapasztaltabb pszichoterapeutái felügyelik és segítik. Ennek köszönhetően, aki mindset pszichológushoz jár, valójában egy magasan képzett szakmai team mellett teszi le a voksát.

A háttérben tehát kliensünk problémájának megoldásán egy egész szakembergárda dolgozik – természetesen mindezt kliensünk anonimitásának megőrzése mellett. Ezáltal a hozzánk fordulóknak minden esetben ellenőrzött szakmai kereteket és magas színvonalat biztosítunk.

Miben segíthetünk?

Ha nehéz élethelyzetbe kerültél és úgy érzed, segítségre lenne szükséged, vagy esetleg csak érdeklődnél szolgáltatásainkkal kapcsolatban, írj nekünk, és mi felvesszük veled a kapcsolatot. Bátran keress minket telefonon is!

Jelentkezz be telefonon!

+36 70 329 8180