Élet & Pszichológia
A zene az utolsó, amire emlékszünkNemrég bejárta a világhálót a balerina videója, aki az Alzheimer-kór előrehaladott stádiumában van, ennek ellenére, amint meghallja a Hattyúk tava zenéjét, az egykori koreográfia minden mozdulatát fel tudja idézni.
Élet & Pszichológia
A legtöbb dologban az átlagnál jobbnak gondoljuk magunkat – kivéve ebbenHa megkérünk embereket, hogy ítéljék meg különböző, előnyös tulajdonságaikat másokhoz képest, a kutatások eredményei szerint azt kapjuk, hogy szeretjük az átlagnál jobbnak gondolni magunkat.
Élet & Pszichológia
Mit árulnak el rólunk első emlékeink?Mindannyian tapasztalhattunk már olyat, hogy megkóstolva egy ételt újra a gyermekkorunkban találtuk magunkat, vagy megcsapta az orrunkat egy illat, visszaröpítve minket egy korábbi eseményhez.
Élet & Pszichológia
Felejtésbe zárva II. rész - Anterográd-, retrográd-, és egyéb amnéziatípusokCikksorozatunk első részében részletesebben megismerkedhettünk emlékezeti rendszerünk működésével, az ebből fakadó felosztásokkal a különféle amnéziafajták esetében, valamint kicsit belekóstoltunk már az idő alapján való csoportosításba, és a némileg speciálisabb amnéziás helyzetekbe is.
Élet & Pszichológia
Felejtésbe zárva I. rész – Emlékezeti rendszereink és az amnéziaValószínűleg mindenki emlékszik olyan filmre vagy regényre, melyben a szereplőnek semmiről nincsenek emlékei – a főhős amnéziás, vélekedünk ilyenkor.
Személyiség
Emlékeink határai – a memória torzításairólMára már nagyjából egy kisebb hegynyi bizonyíték támasztja alá emlékeink sérülékenységét, memóriánk megtéveszthetőségét.
Élet & Pszichológia
Azok a boldog szép napok... – avagy hogyan tesz minket nosztalgikussá a zene?Napjainkban a zene elemi részét képezi életünknek.
Élet & Pszichológia
Az emlékmegőrzés művészete – avagy hogyan őrizzük meg a boldog pillanatokat?Élettörténetünket azok alapján az emlékek alapján meséljük el, melyek élénken élnek az emlékezetünkben.
Élet & Pszichológia
Pedig itt van a nyelvem hegyén!Milyen gyakran fordul elő veled, hogy nem jut eszedbe egy szó?