Nem létezik a világon olyan várandós nő, aki azért ne lenne képes életet adni gyermekének, mert hiányzik a szülésről valamiféle fontos tudása! Cikkünk előző részében azzal foglalkoztunk, miként tekinthetünk a várandósságra normatív krízisként, milyen hormonális és kognitív változások segítik a kismamát a folyamat során, hogyan hangolódik össze a magzat és az anya már a születés előtt. Most Dienes Angéla a szülésről mint önismereti folyamatról ír, illetve arról, miért meghatározó élmény a születés a baba számára.

A szülés gondolata, az arra való kezdeti felkészülés szorongásokat mozgósíthat: várandóssága legvégén a nő bizonyos szempontból kontrollvesztett és kiszolgáltatott helyzetbe kerül. Kérdés, hogy miként gondolunk erre az eseményre. Úgy, mint amelynek elszenvedői leszünk, vagy előre átkeretezhető ez az elképzelés, és tekinthetünk csodálatos lehetőségként a szülés-élményre, amely során korábban talán soha át nem élt érzésekkel találkozhatunk, bárhogyan is alakul.

Bennünk van a tudás a szülésről

Dr. Bálint Sándor szülész-nőgyógyász szerint

minden nő magában hordozza a „születés kódját”

, mely egy személyes és kollektív tudattartalom a szüléssel kapcsolatban, egyfajta belső archetípus. Ez azt jelenti, hogy a szüléssel kapcsolatos magatartásmód, az arra való képesség saját fogantatásunktól kezdve bennünk van. Tehát nem létezik a világon olyan várandós nő, aki azért ne lenne képes életet adni gyermekének, mert hiányzik a szülésről valamiféle fontos tudása – ez a tény önmagában csökkentheti a szüléshez kapcsolódó szorongást. A szülés több szempontból elengedési folyamat: el kell engednünk a bennünk fejlődő magzatot fizikai értelemben, lelki síkon pedig egy újfajta anyai kapcsolódást kell kialakítani vele. Elengedve a feszültséget, könnyebb megfigyelni, mit kíván a szervezet a szülés során, és teljes mértékben ráhangolódni a test ritmusára, szükségleteire. Az ilyenkor is megfigyelhető, további hormonális változások mind támogatják a folyamatot: a termelődő oxitocin oldja a stresszt, a béta-endorfin fájdalomcsökkentő hatású, elősegíti a transzcendentális élményhez szükséges eufórikus állapot kialakulását, a prolaktin pedig előmozdítja a gondoskodó viselkedést, a baba igényeinek előtérbe helyezését.

Fejlett magzati érzékelés 

A mai technológiához képest igen kezdetleges módszereiknél fogva a magzati korban folytatott egykori vizsgálatok alapján a baba szinte alig észleli a külső környezetet. Mára azonban kiderült, hogy a világból talán többet is érzékel, mint gondolnánk. A korábban feltételezetthez képest igen fejlett érzékszervi tapasztalatain kívül ugyanis édesanyja várakozása, örömei és félelmei is hatással vannak rá. Mivel édesanyja az egyetlen csatorna  közötte és a külvilág között, rajta keresztül érzékeli távolabbi környezetét. Amennyiben az anya szervezetében a stresszhormonok szintje folyamatosan magas, a magzat számára ez azt üzeni, hogy a külvilág nem biztonságos. Az anya érzelmei tehát befolyásolják, hogy a világot fenyegető, veszélyes helynek, vagy éppen ellenkezőleg, biztonságos közegnek érzékeli.

Jóval finomabb, fejlettebb magzati érzékelés figyelhető meg,

mint ahogyan egykor gondolták a szakemberek! Fontos kérdés lehet, hogy a külvilágról alkotott első benyomások hogyan befolyásolják a születés folyamatát.

A babának lehet megrázkódtatás 

A születés során a baba először találkozik fizikai értelemben környezetével, mely kétségtelenül stresszel jár: vérében az adrenalin szintje kétszerese az anya szervezetében mértnek. Felsír, mely jelezheti, hogy tüdeje egészséges. Frédérick Leboyer francia szülész-nőgyógyász, kinek nevéhez fűződik a gyöngéd születés-szülés módszere, másképpen gondolkodik a születéskori felsírásról. Úgy véli,

a baba számára egyébként is óriási megrázkódtatás

puha, meleg, kellemes környezetéből megérkezni egy számára új környezetbe, ahol erősek a fények, fázik, és ide-oda „teszik-veszik”. A sok új inger megrémítheti, ezt kommunikálja a sírásával. Leboyer szemlélete segít megérteni, hogy miként raktározódik el tudattalanunkban a születés élménye, esetlegesen meghatározva későbbi megéléseinket is. Szerinte a baba által tapasztalt nagyfokú stressz okai többek között a műtő vagy szülőszoba igen erős fénye, a számára magas zajszint, azonnali, gyors fürdetése, a hűvös, merev, fémből készült mérlegen történő mérése, majd gyakran elszakítása az édesanyától.

Gyöngéd érkezés

A születésnek nem kell feltétlenül traumatikusnak lennie, az anya számára

lehet kivételes, transzcendentális élmény,

a baba számára pedig érkezés egy biztonságos, kezdetben az ő ritmusához és igényeihez igazodó világba. Leboyer egyszerűen megvalósítható dolgokat javasol alkalmazni a szülőszobán, melyek mind elősegítik, hogy a magzat első élménye a biztonság érzése legyen. Többek között a gyöngéd fény, az alacsonyabb zajszint, a baba ráhelyezése édesanyja testére, a köldökzsinór késleltetett elvágása hozzájárulnak a kellemes érzések kialakulásához, és egyben a kötődés első fontos mozzanatait is támogatják. Amennyiben a fürdetés nem azonnal, hanem később zajlik, a babát lassan megmerítve a kellemesen meleg vízben, az ott történő mozgás felidézi a nemrég tapasztalt anyaméh melegségét, és a baba megnyugszik.

A tudattalanban tárolódik a születés élménye

A legtöbb anyuka részletesen tud mesélni szülés-élményeiről, ezzel ellentétben a baba saját születésének mozzanatait mások elmondásából ismeri.

Ez azonban nem jelenti, hogy tudattalanul ne emlékeznénk saját születésünkre,

az akkor, ott megélt első tapasztalatokra. Bizonyos módszerekkel, többnyire módosult tudatállapotban előhívhatóak ezek az élmények. Jelentőségük lehet olyan nehézségek, lelki elakadások, félelmek kapcsán, melyek gyökere éppen a születés során átélt élmények révén alakult ki.

A várandósság és a születés élménye tehát mind az anya, mind a baba számára meghatározó lehet. Mindez lehetőség is arra, hogy az anya számára többnyire új tapasztalatok önismereti útjának fontos részévé váljanak. Emellett segíthet megteremteni a magzat számára az élete első pillanatai során átélt biztonságot, mely egyes későbbi események megélésére is nagymértékben hat.

A szerző tanácsadó pszichológus, coach. Felmerülő kérdéseivel keresse bizalommal az angela.dienes@mindset.co.hu e-mail címen.