Abszolút nem gyerekcipőben jár, mégis kevéssé ismert előadói műfaj, amiről ha megkérdezzük, mi az, még azok is mást és mást mondanak, akik ismerik vagy csinálják. Pszichológus szemmel igazi éléskamra, van itt minden, mi szem-szájnak ingere, hiszen akár az „ami a szívemen, az a számon” is lehetne a slam mottója. Élményanalízisünk.

„Nem versfelolvasás, mert első hallásra is érthető a szöveg és többnyire fejből mondják, színpadi elemekkel tarkítva. Nem színházi előadás, mert nincs előzetes forgatókönyv, bárki felmehet a színpadra. Nem rap, mert nincs alatta zene és nem is szükséges a kötött ütemes lüktetés. Kicsit mégis rap, mert az utca nyelvén szól, aktuális témákról, hétköznapi emberektől, hétköznapi embereknek. Kicsit mégis színház, mert az egyes versek előre megtervezettek, begyakoroltak és az előadók a szavakon kívül egész testüket is bevethetik. Kicsit mégis vers, mert többnyire van benne rím, hasonlat, metafora és egyéb költészeti elemek” – áll definícióként a Slam Poetry Magyarország honlapján.

A slam poetry műfaja a hallgatóságot is tudatosan bevonja a rendezvényeken. Általában a közönség soraiból választanak zsűritagokat, és a többieket sem hagyják ellenni, mint a befőttet, a produkciók között a host (konferanszié) megszokott rituálékat vezet: „Tapsoljunk olyan hangosan, amennyire tetszett!” vagy „Számoljunk együtt vissza, hogy 3…2…1!” Ezek folyamatos, aktív részvételre ösztönöznek.

Aki ettől sem lett sokkal okosabb, annak talán azt mondhatnánk, hogy lényegében arról van szó, hogy bárki, aki ilyesfajta késztetést érez magában, az kap egy színpadot, egy mikrofont és 3 perc 15 másodpercet ahhoz, hogy beszéljen arról, amiről csak lehet és szeretne, de arról is, amiről nem, és mindezt szintén bárki megnézheti, meghallgathatja.

De hol és mikor?

Magyarországon a legrégebben futó slam poetry eseménysorozat az Slam Poetry Budapest Klub (SPB), amit minden hónap utolsó csütörtökén rendeznek meg az Anker’t-ben, de nem sokkal marad le mögötte a Földalatti Slam mozgalom sem, amit szintén havi rendszerességgel láthatunk, mostanában épp a Három Hollóban. A fővároson kívül is szépen szövődik a slam-háló, rendszeres klubokat tartanak Szegeden, Győrben, Pécsen, Miskolcon, Nyíregyházán, Gödöllőn, Veszprémben, Debrecenben, Szekszárdon, Szolnokon, Gyöngyösön, Szombathelyen és Zalaegerszegen is. Ezeken kívül szerencsére úton-útfélen belefuthat az ember slam előadásokba, például fesztiválokon, egyetemi rendezvényeken, nagyobb falunapokon.

Idén ősszel már 7. alkalommal rendezik meg az Országos Slam Poetry Bajnokságot, amire a 3 napos előválogatót már most, szeptember elején megrendezik. Sőt, november 26. és december 1. között Magyarország ad otthont a 2018-as Slam Poetry Európa Bajnokságnak.

Miért olyan jó?

Persze, lehet nézni a neten, követni a Facebookon, beszámolókat olvasni a honlapon, de egészen más élmény ott, a közönség soraiban ülve hallgatni és nézni. Azt a hangulatot, azt a közönség és előadó között kialakuló párbeszédet csakis ott lehet megtapasztalni. Ott éli meg az ember azt a katarzist, amikor annyira jó egy sor, hogy hattal később felocsúdva azon kapja magát, hogy „jaj, várj, várj, én még fennakadtam az előzőn, most lemaradtam!”. (A YouTube-on leállítja és visszatekerheti, a könyvben visszaolvashatja.) Ott éli meg, hogy nyilván lesz kedvence, akinek szurkol, és akiért izgul az este végén, hogy nyerjen, de addigra ez már egészen mindegy lesz, hiszen kicsit sem elképzelhetetlen, hogy magukkal a szervezőkkel és az előadókkal egy társaságban találja magát egy fröccs mellett, miközben az elhangzott előadásokról beszélgetnek. Mert ez egy másik nagyon kedves sajátossága a slam poetrynek. Hogy igazi közösség: az előadók nem mereven meghajolva lépnek le a színpadról, és mennek a VIP-be, ennél sokkal nyitottabb, közvetlenebb és elfogadóbb társaság. Valószínűleg nem sok olyan művészeti ág van, ahol az élményeket vagy a véleményeket nem unalmas rajongói levelekben vagy az „ismerek valakit, aki ismeri” kapcsolatokon keresztül tudja az ember megosztani a művésszel, hanem ennyire közvetlen lehetősége van rá.

Jelentős különbség az írott szöveg-olvasó kapcsolathoz képest, hogy amíg az írott szöveg esetén (még ha kortárs is) eltérő az a környezet, az a kontextus, amiben a mű megszületett, és amiben a befogadó találkozik vele, addig a slam-nél ez a kettő megegyezik. És itt most kifejezetten a slam előadására gondolok, mert persze a szöveg megírására ugyanazok a tények vonatkoznak, ami egy hagyományos könyv vagy vers esetében. De abban a 3 perc 15 másodpercben jön létre a mű tényleges esztétikája, amire hatással van a slammer megjelenése, hangja, hangsúlyozása, az esetleges zenei aláfestés, a slam-estnek otthont adó terem berendezése és fényei, egyszóval számtalan olyan tényező, ami hozzájárul az élmény létrejöttéhez, és nem jelenne meg abban az esetben, ha csak magunkban elolvasnánk az adott slam-szöveget.

Élményanalízis

Flow – 5/5

Legyen szó akár társadalmi-politikai, akár párkapcsolati vagy önismereti témáról, a slam poetry könnyen megadja a katarzis élményét. Sokszor rólunk, helyettünk szól, és nagyon magával tud ragadni, ha mindezt egy színpadról kapjuk szembe, sok olyan emberrel körülvéve, akik hasonló cipőben járnak, mint mi.

Intenzitás – 5/4

A négyes annak szól, hogy nincs két ugyanolyan slam-est, és nincs két ugyanolyan szöveg sem, így egy estéről úgy is hazamehetünk, hogy most azonnal végigülnénk újra az egészet, mert minden fellépő katarzist okozott, de az is lehet, hogy mindössze két sor marad a fülünkben. Egy biztos, olyan nem lesz, hogy egyetlen perc sem hat a személyes élményvilágunkra.

Különlegesség – 5/5

A slam más előadásokhoz viszonyítva azért 5/5, mert ahogy a definíció is mondja, sok minden együtt, de mégis: egyik sem. Aki már sokszor járt slamen, adhat 5/4-et, hiszen nyilvánvalóan vannak visszatérő témák, de bátran állíthatjuk, olyan nincs, hogy a világon már mindent elmondtak.

Inspiráció – 5/5

A slam inspirál arra, hogy megvizsgáld magadban/magad körül azt, amivel azonosultál; arra, hogy még több ilyet hallgass; arra, hogy beszélgess azokkal, akik írták vagy szintén hallották; aztán ne adj’ isten arra is, hogy te magad is tollat/billentyűzetet, majd mikrofont ragadj.

Megoszthatóság – 5/5

Tökéletes közös program baráttal, barátnővel, testvérrel, osztállyal, közben vagy utólag ugyanígy tökéletes beszélgetésindító, vagy valami olyan, amin lehet együtt sírni meg együtt nevetni, vagy csak egyszerűen együtt gyönyörködni benne. Olyan, mint egy mém vagy egy motiváló Instagram-poszt, amit megmutathatsz másnak, hogy „ez annyira mi vagyunk”.

Összegezve azoknak ajánljuk a slam poetryt, akik:

  • kedvelik az irodalmat és/vagy a stand up comedyt,
  • nyitottak a véleménynyilvánításra és mások véleményének meghallgatására,
  • egy fröccs mellett akarnak kikapcsolódva művelődni.

forrás: www.slampoetry.hu

 

•••

Nézz a világra Pszichológus Szemmel! A Mindset Pszichológia formabontó rovatában az általunk megalkotott, tudományos alapokon álló módszer, az élményanalízis segítségével egy új látásmódot kívánunk átadni az olvasóknak. Szeretnénk, hogy cikkeink által mindenki könnyedén megtalálhassa a hozzá illő tevékenységet, amit így tudatosabban és mélyebben átélhet. A Pszichológus Szemmel rovatnak köszönhetően kitágítható a világról alkotott képünk horizontja. Az általunk kidolgozott élményanalízis módszertanának elméleti összefoglalója itt, dimenzióinak ismertetője pedig itt olvasható.