A pszichológia rendkívüli népszerű tudománynak számít manapság. Temérdek kutatás, szaklap számol be különféle módszerekről, eszközökről, melyek hasznunkra válnak kapcsolataink megértésében, reakcióink irányításában. Mi történik, ha fals információk kerülnek birtokunkba? Öt olyan pszichológiai tévhitről igyekszünk lerántani a leplet, melyek elterjedésükkel érdekes következményeket okozhatnak.

1. Agyunk kapacitásának körülbelül 10%-át használjuk

A köztudatban elterjedt és meglehetősen népszerű tévhit, hogy az ember mentális műveleteinek elvégzéséhez agyának csupán alig egy tizedét veszi igénybe. Amennyiben lehetőségeink tárháza ennyire korlátozott, mire lennénk képesek a maradék 90% működtetésével? Fotografikus lenne a memóriánk? Esetleg telepatikus úton kommunikálnánk? Jó pár szórakoztató film játszik el ilyesfajta gondolatokkal. A valóságban azonban a klinikai idegtudomány és a neurológia tapasztalatai egészen mást igazolnak. Agykárosodást szenvedett betegek esettanulmányaiból kiderült, nincs olyan terület, amelynek sérülése ne okozna különböző súlyosságú funkciókiesést. A folyamatosan fejlődő képalkotó eljárásokkal történő vizsgálatok számos tevékenységet lokalizáltak az agyban, és nem találtak olyan „csendes” régiót, melyet egyáltalán ne használnánk ki. Épp ellenkezőleg, számos nagyon egyszerű működés végrehajtásához is egész hálózatok kiterjedt aktivitása szükséges. Honnan ered mégis ez a téveszme? William James a XIX. század végén megfogalmazta, hogy a legtöbb ember intellektuális potenciáljának mindössze 10 százalékát valósítja meg. Ez a kijelentés azonban korántsem egyenlő az agyterület 90 százalékának kihasználatlanságával! Számos szerző bizonyára félreértelmezte James állítását, mely után futótűzként terjedt a mítosz, jó reklámként szolgálva a különböző agytréningeknek. Léteznek technikák bizonyos funkciók kibontakoztatására, ám

a tudomány jelenlegi állása szerint megsokszorozott mentális kapacitásra nem tehetünk szert.

2. Képesek vagyunk alvás közben tanulni

Az alvás-támogatott tanulás, vagy hivatalos nevén hipnopédia bátran kecsegteti az embereket alvás közbeni idegennyelv-elsajátítással vagy vizsgára való felkészüléssel. Ez elképesztően jól hangzik, igaz? Ha azonban ez a technika valóban sikeres, hogyhogy nincsenek még folyton alvó tudósemberek? A módszer tudományos megalapozásának lehetősége már az 1950-es években beindította a kutatók fantáziáját. Simon és Emmons 1955-ben alvó tengerészeknek játszottak le Morze-kódokat, akiknek ennek hatására 3 héttel hamarabb sikerült elsajátítaniuk ezt az újfajta kommunikációs rendszert a kontrollcsoportot képviselő társaiknál. Tovább biztatta a szakembereket, hogy egy szovjet vizsgálat ugyancsak hasonlóan pozitív eredményeket hozott. Igen ám, de ezek a kutatások megkérdőjelezhetőnek bizonyulnak. Objektíven nem igazolható, hogy az alanyok nem ébredtek fel a hangingerek lejátszása alatt, vagy pedig valóban mélyen aludtak volna. Az 1990-es években megismételt, az agyhullámok pontos monitorozásával történő felmérések

semmilyen szignifikáns hatást nem mutattak ki, mely empirikusan igazolná az alvás-támogatott tanulás hatékonyságát.

Elfogadott tény, hogy bizonyos ingereket képesek vagyunk pihenés közben feldolgozni, valamint álmainkba beépíteni, ám anyanyelvi szintű japántudást ilyen tanulási módszerrel ne várjunk.

3. Egyes emberek a jobb, mások a bal agyféltekéjüket használják inkább

A funkcionális lateralitás, azaz az egyik agyfélteke fokozott aktivitása bizonyos mentális műveletek elvégzésénél, ma már közismert tény. Bizonyítására a „split-brain” betegek vizsgálataiból származó tapasztalatok a legmeggyőzőbbek, melyek Roger Sperry Nobel-díjas neurofiziológus nevéhez fűződnek. A két agyfélteke összeköttetését biztosító kérgestest (corpus callosum) műtéti roncsolását követően a páciensek nem voltak tudatában testük ellenoldali működésének, illetve bizonyos esetekben képtelennek bizonyultak cselekvéseik megfogalmazására. Ezen kutatások alátámasztják, hogy a bal és a jobb félteke relatíve eltérően teljesít egyes mentális műveletek elvégzésénél, ám működésük nem független egymástól. A nyelv esetében, míg a bal oldal dominál a beszédprodukció és a grammatikai szerkezetek kivitelezésénél, addig a jobb agyfélteke a megfelelő hangsúly létrehozásánál lesz aktívabb. A tér általános érzékelése során jobb oldali, a tárgyak pontos lokalizálásánál viszont inkább bal oldali dominancia mutatkozik. Habár empirikusan bizonyított tény, hogy vannak különbségek, a példák alapján az is egyértelmű, hogy

a legtöbb komplex művelet megvalósításához agyunk összehangolt tevékenységére van szükség.

A dichotómiának elnevezett nézettel ellentétben – mely a művészi jobb oldal és az intellektuális bal oldal kettősségét hirdeti – agyunk féltekéinek működésében jóval több a hasonlóság, mint a különbség.

4. A szkizofréniában szenvedő emberek többszörös személyiséggel rendelkeznek

Egyes szerzők szerint a szkizofrénia manapság a leggyakrabban használt, félreértelmezett pszichológiai fogalom, mely korántsem egyezik meg az úgynevezett disszociatív identitászavarral. Ez utóbbit más néven hasadt személyiségnek is nevezik, melyre jellemző több, egy időben fennálló, elkülönülő alteregó jelenléte. Bár a pszichiáterek között itt sem egységes az álláspont a kórkép definiálását illetően, a szkizofrén pácienseket határozottan elkülönítik a többszörös személyiségzavarú egyénektől. Az American Psychiatric Assosiation (APA) által elfogadott megfogalmazás szerint a szkizofréniára a valóság drámai megbomlása jellemző. Az érintetteknél gyakoriak a zavaros gondolatok, a realitástól elrugaszkodó téveszmék, a hallucinációk, valamit a hangulatingadozások, melyeket súlyosabb esetben szuicid hajlam kísér. Összességében tehát

nem több alteregó jelenlétéről, hanem egyetlen személyiség súlyos felbomlásáról van szó.

A köznyelvi használatba egyre inkább beépülő szkizofrénia esetében rendkívül komoly klinikai kórképről van szó, melynek elbagatellizálása korántsem helyénvaló!

5. A férfiak és a nők eltérő módon kommunikálnak

Filmek és sorozatrészek százai humorizálják ki a férfiak és nők különböző kommunikációs stratégiájából adódó konfliktusokat. A tipikus férj, akit csak a tévé és a meccs érdekel, nem képes észrevenni feleségének érzelmi megnyilvánulásait, miközben az őrületbe kergeti őt. A tipikus nő, aki minden apró félreértéstől hisztériás rohamot kap, párjára ömlesztve emóciós bázisának egész garmadáját. Ismerős, ugye? Azonban nem csak a média fest ilyesfajta képet a nemek közötti különbségekről. John Gray amerikai pszichológus könyvsorozatában úgy fogalmaz, hogy a nők és a férfiak két eltérő bolygóról jöttek. Nemcsak a nemek közötti információcsere teljes heterogenitását, de az eltérő gondolkodásmódot is hirdeti. A differens kommunikációs cél miatt a közlések tartalma megváltozik, folyamatos félreértéseket és veszekedéseket indukálva. Habár empirikusan bebizonyított adatok nem igazolják állításait, könyvei és nézetei nagy népszerűségnek örvendenek. A válaszokat keresve Janet Hyde amerikai pszichológus és egyetemi tanár metaanalízisében 73 ellenőrzött kutatást foglal össze.

Az eredmények világosan kimutatták, hogy elenyésző a különbség a férfiak és nők verbális közléseinek mennyisége között.

Szintén ezt támasztja alá Matthias Mehl 400 fős mintán elvégzett felmérése, mely szerint mindkét nem körülbelül 16 ezer szót mond ki naponta. Összességében megállapítható, hogy természetesen vannak eltérések minden egyes ember kommunikációjában, ám a nemek között több a hasonlóság, mint a különbség. Amennyiben eddig ezzel a ténnyel takaróztunk a párunkkal való viták folyamán, ideje más kibúvót találni.

Felhasznált irodalom:

Lilienfeld, S.O. et al., (2010): 50 pszichológiai tévhit, Partvonal, Debrecen.