Hallucináció, téveszmék, gondolkodásbéli rendellenesség, csak néhány tünetegyüttes, mely a pszichózisban szenvedő egyének életét megkeserítheti. Ma már a tünetek nagy része megszüntethető vagy kordában tartható különböző gyógyszerek segítségével, de azok mellékhatásairól, hatásmechanizmusairól meglehetősen keveset tud a társadalom. Cikkünk ebben a világban próbál útmutatást adni.

Elsőként érdemes lehet tisztázni tulajdonképpen mit is jelent a pszichózis és pontosan mit értünk az említett tünetek alatt. Pszichotikus betegek kapcsán terjedtek el a „megőrült”, az „elment az esze” és hasonló kifejezések, ugyanakkor a probléma nem ilyen egyszerű, nem azonosítható egyetlen címkével.

A pszichózis tulajdonképpen a valósággal való adekvát kapcsolat megszakadása.

Ez pedig bármilyen pszichopatológiai kategóriában megjelenhet (tudat, észlelés, figyelem, gondolkodás, memória, beszéd stb.).

A gyógyszerek előtt a tünetekre is érdemes néhány szóban külön kitérni. A téveszmék olyan hamis gondolatok, amelyek alapesetben nem jellemzőek a páciensre, feloszthatóak bizarr és nem bizarr téveszmékre. Bizarr oldalról kiváló példa, amikor a páciens azt hiszi, hogy valamelyik családtagját egész egyszerűen fogták és kicserélték valaki másra, nem tartjuk bizarrnak ugyanakkor, ha olyan téveszmét táplál, hogy a párja megcsalta őt.

Hallucinációnak azokat az ébrenléti szenzoros élményeket tartjuk, melyek nem tudnak kapcsolódni a jelenhez, a valósághoz. Fontos kiemelni, hogy a hallucináció nem összetévesztendő az illúziókkal, melyek a valódi szenzoros ingerek torzulásai vagy téves értelmezései. Hallásos hallucinációk leggyakrabban a skizofréniával társulnak, taktilis (érintéses, tapintással kapcsolatos) hallucináció jellemző a szerhasználóknál, olfaktorikus (szaglásos) pedig a különböző rohamokkal járhat együtt.

Gondolkodásbéli rendellenesség: A beszédben rendezetlen minta jelentkezik, mely sokféle lehet: alogia (aphasia) – beszédképtelenség; a gondolkodás gátoltsága, leblokkolása; az összefüggések felismerésének képességének elvesztése; akadozó beszéd, szó saláta, vagyis a látszólag véletlenszerű szavak és kifejezések összetéveszthető vagy érthetetlen keveréke; illetve perszeveráció, mely a „szavak, cselekedetek értelmetlen ismételgetését” jelenti.

Pszichotikus állapotban a beteg viselkedése markánsan változhat, a teljes beszűküléstől a gátolatlan, rendezetlen, szétesett állapotig fokozódhat.

Fontos kiemelni, hogy a pszichózis nem egy elsődleges betegség, hanem sokkal inkább egy tünetegyüttes, amelyet valamilyen elsődleges vagy másodlagos betegség vagy számos egyéb kiváltó ok generál. Ilyen betegség lehet a skizofrénia, schisophreniform (tudathasadás), skizoaffektív rendellenesség, téveszmés rendellenességek, skizotípusos személyiségzavar, de kiváltható különböző szerhatások által vagy jelentkezhet pajzsmirigy betegségek, mellékvese betegségek, hepatikus encephalopathia, Wilson-kór, Alzheimer-kór, Hungtington-kór és agyvérzés esetén is.

Hallucinációnak azokat az ébrenléti szenzoros élményeket tartjuk, melyek nem tudnak kapcsolódni a jelenhez, a valósághoz.

Kezelés

Ha a pszichotikus tünetek más betegségek következtében jelentkeztek, akkor az alapbetegség kezelése az elsődleges. A biológiai tényezők kiemelt oki szerepe miatt a gyógyszeres kezelés többnyire elkerülhetetlen. A cél a minimális hatékony dózis megtalálása, a lehetséges mellékhatások megelőzése és kivédése, valamint az esetleg társuló más pszichés zavarok kezelése. A gyógyszeres kezelés mellett pszichoterápia is indokolt, ezek közül elsősorban a kognitív- és viselkedésterápiák hatékonysága bizonyított.

Hangsúlyos része a terápiának a család, a közvetlen környezet tájékoztatása, felkészítése, a közösségi erőforrások mobilizálása.

A gyógyszerek hatásmechanizmusa

A már többször említett antipszichotikumok az agyban található 4 dopaminpályán fejtik ki hatásukat. Lássuk, melyek ezek:

A mezolimbikus pálya felelős a pszichotikus betegségek pozitív tüneteiért, ha ezen a pályán túl magas a dopaminszint, akkor megjelennek a hallucinációk, téveszmék stb. Ez a pálya a VTA-tól (Ventral Tegmental Area) fut az NA-hoz (Nucleus Accumbens).

A mezokortikális pálya felelős a negatív tünetekért, ilyenkor azonban az alacsony dopaminszint felelős a tünetekért. Ez a pálya szintén a VTA-ból indul, de a kéregre (PFC – prefrontális kéreg) fut ki. Ha ezen a pályán nem szabadul fel elegendő dopamin, nem tudunk boldogok lenni.

Harmadik pálya a nigrostriatális, amely a substantia nigratol fut a striatumig (ezenbelül: Candete és Putamen), ez felelős a mozgásért, ha itt alacsony a dopaminszint, akkor megjelennek a különböző mozgásos, izomtónusos mellékhatások.

A tuberoinfundibuláris pálya a hipotalamuszból indul és a hipofízisbe érkezik. Ez felelős a prolaktin termelését, mely megindítja a mellben található tejmirigyekben a tejtermelést. Ez itt ismét kicsit összezavaró lehet, ha a pályán magas a dopaminszint, akkor kevés prolaktin termelődik, ha pedig alacsony a dopamin, akkor sok prolaktin termelődik. Fontos ugyanakkor megemlíteni, hogy a legtöbb antipszichotikum gátolja a dopamin felszabadulását, ezáltal azokon a pályákon, ahol alapból alacsony a dopaminszint ott a további csökkenés mellékhatásokat idéz elő.

Az antipszichotikumok a dopaminpályákon fejtik ki hatásukat

Antipszichotikumok

Megkülönböztethetünk első, illetve második (új-) generációs antipszichotikumokat, és mivel a mai orvoslásban leginkább a második csoportot alkalmazzák, így ezek közül említenénk néhányat.

Kvietapin (quietapine - Seroquel):

Skizofrénia és mániás epizódok esetén adható, önmagában vagy hangulatkiegyenlítőkkel (fázisprofilaktikumokkal) együtt. Különösen súlyos Parkinsonos tüneteket mutató betegek esetében használják, illetve a megemelkedett prolaktin szint elkerülésére. Az első generációs neuroleptikumokhoz képest kevesebb mozgásos melléktünete van. Mellékhatások: álmosság, gyomorrontás, enyhe gyengeségérzet, eldugult orr, gyors szívverés, szorongás, láz, izomfájdalom, kiütés. Gyakori mellékhatás az abnormális álom vagy rémálom.

Riszperidon (risperidone – Ripedon, Risperdal):

Pszichotikus betegségek és mánia esetén alkalmazható. Más új antipszichotikumhoz képest nagyobb eséllyel okoz parkinsonizmust. Mellékhatások: álmatlanság, agitáltság, szorongás, fejfájás, hízás. Gyakori az ágybavizelés. Ritkább mellékhatások: álmosság, fáradtság, szédülés, koncentrálási nehézségek, gyomorrontás, hányinger, hasi fájdalom, fájó orr és kiütés. A szem esetében előfordulhat a szem duzzadása, váladékozása, könnyképződés és fényérzékenység. Fontos: Demens időseknek nem adható!

Olanzapin (olanzapine – Olanzapin, Zyprexa):

A gyógyszert skizofréniára és hangulatkiegyenlítővel együtt bipoláris zavar megelőzésére használják. Mellékhatások: Gyakori a parkinsonizmus és az anyagcserét érintő mellékhatások, nagyon gyakori az erős hízás. Szintén nem adható demens időseknek.

Ahogy az biztosan az olvasónak is feltűnhetett, az említett gyógyszerek súlyos mellékhatásokat idézhetnek elő, ennek is köszönhető, hogy a betegek gyakran visszautasítják vagy egy idő után abbahagyják a gyógyszerek szedését. Hozzájárulhat a gyógyszerszedés elmaradásához az is, hogy a gyógyszer hatására megszűnnek a pszichotikus tünetek, melyek a páciensben azt a téves elképzelést erősíthetik, hogy meggyógyult a betegségből. Fontos azonban megemlíteni, hogy a fent említett, pszichózissal együttjáró betegségek nagy része nem gyógyítható, csupán kontroll alatt tartható, így sok közülük élethosszig tartó gyógyszeres kezelést igényel, melynek motiválásához és fenntartásához elengedhetetlen a család és a megtartó szociális háló támogató magatartása.

Mivel a téma meglehetősen komplex, a témában szívesen elmélyülőknek figyelmébe ajánlanánk néhány videót, melyek itt, itt, itt és itt nézhetők meg.

Felhasznált szakirodalom:

Dr. Barta Csaba Attila előadása – Speciális Kollégium – Általános Pszichológia blokk – A kábítószerek és a pszichiátriai gyógyszerek hatásmechanizmusa – Pázmány Péter Katolikus Egyetem – 2109/20/2 félév

Sümegi, A. (2009). Az atípusos antipszichotikus hatásmechanizmus neurobiológiai és farmakológiai aspektusai= Neurobiological and pharmacological aspects of atypical antipsychotic drugs. Orvosi Hetilap, 150(33), 1539-1544.

További források itt és itt.