Minden zseni őrült, vagy éppen ők működnek normálisan? A Mindset Pszichológia Kreatív én előadássorozatának negyedik estjén Kőváry Zoltán a kivételes tehetségű magyar festő, Csontváry Kosztka Tivadar kreativitásának titkát fejtegette a lélektani háttér feltárásával.
A magyar festő életrajzában nem egy furcsaságot találhatunk: tehetsége hirtelen, egy traumatikus eseményt követően bontakozott ki, előtte – talán a gyerekkori rajzokat leszámítva – semmilyen affinitást nem mutatott a művészetek iránt. Ez az esemény az 1879-es szegedi árvíz volt, melyben Csontváry 28 évesen, önkéntes mentőként vett részt, azonban a tapasztalat annyira megrendítette, hogy utána mély depresszióba és pszichózisba esett. Ezt követően egész életében magányos zseniként alkotott, spirituális küldetéstudat által hajtva.
Az első mélyreható lélektani elemzést a festőről Pertorini Rezső írta le a Csontváry patográfiája című művében, az 1960-as években. Ő úgy gondolta, az árvíz által kiváltott pszichózisnak veleszületett, biológiai háttere lehetett, hiszen úgymond a semmiből jelent meg, nem egy koragyerekkori sérülés képezhette a magját, mert nem talált ilyesmire utaló nyomokat. Szerinte Csontváry művészi tehetsége az ezután egész életét végigkísérő mentális betegségének volt köszönhető. Az utóbbi állítás a modern felfogás szerint azonban mindenképpen vitatható, mert míg a trauma előhívhatta a kreativitást mint megküzdési módot, az újabb elméletek inkább abba az irányba mutatnak, hogy a művészi tehetség a kiteljesedett és jól működő személyiség esetén tud igazán kibontakozni.
A Pertorini által írt tanulmánnyal több ponton is vitába szállt előadásában Kőváry Zoltán klinikai szakpszichológus. Ő a pszichobiográfia módszerével értelmezte újra, amit a festőről tudunk és sejthetünk, építve mind az önéletrajzában leírtakra, mind a művészetében felfedezhető nyomokra. Amit keresett, azok a pszichológiai szempontból jelentős hatások jelzői voltak, mint például valamilyen motívumnak a gyakori felbukkanása, hangsúlyos megjelenése, egyedülállósága vagy feltűnő hiánya. Ilyen hiány volt rögtön az önéletrajzban az, hogy Csontváry semmit nem írt az édesanyjáról, leszámítva egy furcsa, és a többi szövegből stílusában is kilógó sort, melyben arra utal, hogy csecsemő korában „örökre elválasztották” tőle. Ez felveti tehát annak a lehetőségét, hogy már itt komoly sérülést szenvedett az anyával való kapcsolata. Melanie Klein pszichoanalitikus elmélete szerint ilyenkor a gyermek mély gyászt és lemondást él meg, és megpróbálja valamilyen szimbólumon keresztül helyreállítani azt, ami elveszett. Az egészséges megküzdésnél végbemegy a gyászfolyamat, és a személyiség a kreatív kifejezésen keresztül újra egésszé tud válni, azonban ha a folyamat valahol megakad, nem találjuk a nyelvet a fájdalom feldolgozásához, akkor a helyreállítás a mindent vagy semmit, idealizáló képalkotás irányába mehet el. Csontváry önéletrajzából tudjuk, hogy gyerekkorától kezdve rajongva szerette a természetet, amit visszatükrözött a festészetében is. Egy másik elmélet szerint ez azért is lehetett fontos, mert az érzelmileg elhanyagolt gyerekek emlékeiben a természethez köthető a legtöbb olyan pozitív érzelem, amit az édesanyjukkal nem tudtak megélni, ezért az ő esetükben az anyatermészet veheti át az érzelmileg tápláló, védelmező szerepet. Egy másik érdekes adalék, hogy a nyílt terekhez, nagy panorámákhoz való vonzódás szintén a kora gyerekkorban elveszett harmónia visszaállítására való törekvést tükrözheti Bálint Mihály elmélete szerint, amire rengeteg példát láthatunk Csontváry festményein.
Ennek tudatában máris jobban megérthetjük, miért jelenthetett Csontváry számára akkora megrázkódtatást, amikor az árvíz során az addig idealizált természet pusztító, kegyetlen arcával szembesült. Összeomlott az a tökéletes, pozitív kép, amit az anyai szeretet pótlására megalkotott magában, és ennek feldolgozása újra elindította a gyászfolyamatot, depresszióba taszítva a festőt. Csontváry korai művein feltűnően sokszor jelenik meg az anya és kisgyermek összefonódó alakja, ez is azt jelzi, hogy erősen foglalkoztatta a téma.
A kreatív alkotás által immár egy új megküzdési mód léphetett életbe, ami lehetővé tette, hogy a személyiség újrarendeződjön. A trauma hatására megindult a pozitív és negatív természetkép integrációja, ezáltal az anyához fűződő érzelmi viszony feldolgozása. A gyógyulási folyamat eredményét gyönyörűen mutatja a festő Öreg halász című műve, ahol az emberi arcon egyszerre jelenik meg a szelíd, kedves, és az ördögi oldal: ezt két oldal tükrözésével láthatjuk a legjobban.
Csontváry tehát a pszichobiográfia által feltárt nyomok alapján a művészetén keresztül dolgozhatta fel azt a kora gyerekkori traumát, amit aztán az árvíz megélése újra felszínre hozott benne. Ez rengeteg szenvedéssel járt, ami a depressziójában és pszichózisában nyilvánult meg, hiszen a személyiség mély rétegeibe lemerészkedni, és ott az alapoktól új struktúrát alkotni semmiképp nem fájdalommentes folyamat. Azonban ez késztethette arra, hogy a művészet nyelvén egy új kifejezési módot találjon, és így a gyógyuláson keresztül kibontakoztassa veleszületett tehetségét.