Aggódik gimnazista gyermeke jövőjéért? Tanácstalan, vagy bizonytalan a továbbtanulásában? Esetleg már csak egy megerősítés hiányzik a pályaválasztás véglegesítéséhez? Szeretné szakemberekkel együttműködve közösen a legmegfelelőbb pályát gyermekének? Közös konzultációval segíteni tudjuk a családon belüli döntés kialakulását mely során mind a szülők mind a gyerekek nézőpontját figyelembe vesszük! 

Fiatal pszichológusként mi is emlékszünk még azokra az időkre, amikor a gimnázium vége felé közelítve mindenki azt kérdezgette tőlünk: „Na, tudod már végre, hogy hova mész tovább? Mi lesz belőled? Választottál már?” – mi pedig semmilyen, vagy csak ködös elképzelésekkel a fejünkben próbáltunk megfelelni a felnőttek hasonló, zavarba hozó kérdéseire.

fakultációválasztás, vagy a továbbtanulási döntés időszakának természetes velejárója a bizonytalanság érzése, a jövőtől való félelem, a saját és mások elvárásainak való megfelelés igénye, az érettségik előtti vizsgaszorongás. Ilyenkor sokszor csaponganak fantáziáink a különböző bennünk lévő, viszont nagyon távolinak tűnő jövőképeket illetően. Bizonytalanok vagyunk, hogy miben is vagyunk jók, hogy mit is szeretnénk, hogy amit szeretnénk abban jók leszünk-e?

A csoport célja, avagy miért jelentkezz

  • ha szívesen beszélgetnél olyanokkal, akik hasonló cipőben járnak
  • ha feltérképeznéd, vagy jobban körvonalaznád, hogy mi is érdekel
  • ha szeretnéd megtudni miben is vagy jó
  • ha szeretnél megerősítést kapni döntésedet illetően
  • ha szeretnél szakemberekkel hozzád illő szakmát találni
  • ha a pályaválasztásban nagyobb önbizalomra tennél szert

A következő alkalom

2017. október 8. 9-17óra

Helyszín: Lisznyai Pszicho-Műhely, 1132, Budapest, Váci út 34.

2. emelet, 2. ajtó, 105-ös kapucsengő.

Részvételi díj: 15000Ft

A csoportot tartják: Szekeres-Gaál Bence és Kiss Dániel, pszichológusok.

Regisztráció és további információ:

ROPPALYA@GMAIL.COM

+36 30 485 57 64 vagy +36 20 592 58 95

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2017. október 4.

Az általunk írt cikkekből itt és itt olvashattok.

További információ rólunk: https://www.facebook.com/roppalyatanacsadas/