Új sorozatot indítottunk a Mindset Pszichológia szaklapjában Introspekció címmel. Rovatunkban a hazai pszichológia szaktekintélyei szólalnak meg olyan aktuális kérdésekről, melyek hatással vannak a pszichológus szakma egészére vagy jelentős részére. Első cikksorozatunkban a koronavírus pszichológus szakmára gyakorolt hatásait boncolgatjuk. Harmadik cikkünkben Vizin Gabriella, PhD, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, egyetemi adjunktus írását osztjuk meg.

A teljes lakosságot érintő karanténhelyzet rendkívül idegen tapasztalat mindannyiunk számára, akár pszichológusok vagyunk, akár nem. A járványügyi helyzet folyamata különböző problémákat jelent, különböző megküzdési módokat hív elő és különböző lelki hatásokat rejthet magában. Ezekkel a nehézségekkel mindannyian szembesülünk és mindannyian igyekszünk a saját magunk módján tevőlegesen és lelkileg is megküzdeni.

A folyamat első szakasza a cselekvésé.

Hogyan tudok felkészülni a karantén okozta nehézségekre? Mennyi lisztet vegyek? Hogyan fogok enni adni a családnak? Mi lesz, ha elveszítem a munkámat? Van-e elég tartalékom? Ilyen és ehhez hasonló, cselekvést mozgósító kérdések merülhetnek fel bennünk, melyek adekvát megoldása sokszor nehezebb, mint azt gondolnánk. A megoldások keresését nehezítheti a jogos félelem és szorongás a járványhelyzet miatt. Ha úgy látjuk, hogy nincs megoldásunk, akkor kétségbeeshetünk, elkeseredhetünk, krízisbe kerülhetünk és feladhatjuk a problémahelyzet megoldását. Ilyen esetekben a társas támogatás, a közös problémamegoldás mozgósítása, vagy akár a média által közvetített megoldások követése is hasznos lehet, feltéve, ha azok a javaslatok valóban hasznosak és megalapozottak.

Ebben a szakaszban rengeteg online pro bono pszichológiai segítségnyújtás is igénybe vehető. Ennek ellenére azt látjuk, hogy jóval több a felajánlás, mint amennyit a lakosság vagy akár az egészségügyi dolgozók igénybe vesznek. Mindez arra mutat, hogy a mentálhigiénés segítség kérését még mindig stigmatizálónak láthatjuk, másrészt a cselekvés szakaszában, a katasztrófahelyzetekhez hasonlóan kevésbé indokolt, sőt, tanulmányok eredményei arra utalnak, hogy a korai szakaszban esetenként kontraindikált a forszírozott pszichológiai segítségnyújtás. Úgy tűnik ugyanakkor, hogy a járványhelyzethez köthető katasztrófahelyzetek okozta lelki problémák hosszútávon jelentkezhetnek, tehát a járványhelyzethez köthető pszichológiai segítségnyújtás jelentősége óriási, azonban főleg a katasztrófa utáni időszakban.

A következő szakaszban elindul az új életformánk, lassan új szokásokat alakítunk ki,

természetessé válik, hogy online felületen oktatunk, gyógyítunk és az aktuális maszk-árakat fürkésszük webáruházakban. Ez a szakasz a magányos emberek számára lehet nagyon megterhelő, akik nélkülözik a társas támogatást. Ezenkívül ebben a szakaszban a kontrollvesztettség és indokolatlan katasztrofizálás okozhat komoly nehézségeket. A kontrollvesztettségünk fakadhat abból, hogy nem látjuk a veszélyforrást, hiszen egy nagyon pici kórokozóval állunk szemben, másrészt azt sem tudjuk, hogy meddig fog tartani a karanténhelyzet és a veszély. A kontrollvesztettséghez általában hozzájárul a markáns katasztrofizálás is, rettegünk attól, mi lesz, ha mégis elkapjuk a vírust. Ebben a helyzetben hajlamosak lehetünk a lehető legrosszabbra készülni, akár annyira, hogy szinte a lélegeztetőgép hangját halljuk a fülünkben, látjuk magunk előtt a kimerült egészségügyi személyzetet, akik utolsó erejükből igyekeznek segíteni nekünk, miközben képzeletünkben épp a kórházi ágyon fekszünk, levegő után kapkodva.

A magány okozta lehangoltság kezelésében éppúgy, mint a katasztrofizálás és a kontrollvesztettség kezelésében alacsony intenzitású pszichoszociális intervenciók lehetnek segítségünkre, amilyen például egy-egy önsegítő tartalom, film, újságcikk, könyv áttekintése, néhány jól használható technika elsajátítása és alkalmazása. Ilyen technika lehet a napirend kialakítása, azon területek kontrollja, melyeket kontrollálni tudunk (mikor legyen a reggeli, ebéd, vacsora, mikor menjünk a családdal közösen sétálni), a munkavégzés és magánélet közötti szimbolikus határok kijelölése (az íróasztal a munkahely, a lakás többi része a magánélet tere), meditációs és relaxációs technikák alkalmazása, spiritualitás gyakorlása, otthon is végezhető kellemes tevékenységek alkalmazása (kreatív tevékenység, olvasás stb.), valamint a katasztrofizáló gondolkodás felismerése és átstrukturálása. Ebben a szakaszban a média hatása és felelőssége óriási lehet. Szerencsés a katasztrofizáló és bizonytalan forrásból származó médiatartalmakat kerülnünk, igyekeznünk kell a hiteles forrásokat keresni, amennyire csak lehetséges.

Ehhez a szakaszhoz tartozik minden olyan proszociális felajánlás is, amikor fiatal személyek segítenek idősebb szomszédjuknak a bevásárlásban, vagy egyéb hasonló támogató felajánlások megjelenése és igénybe vétele, mely az énhatékonyság-érzésünket és a pozitív világba vetett hitünket erősítheti, akármelyik oldalon is állunk.

Ha az önsegítő technikák nem elégségesek, arra az esetre az elérhető pszichológiai intervenciók közül fontos kiemelni az alacsony intenzitású, problémafókuszú, időhatáros online vagy applikáció alapú lehetőségeket (pl. Woebot applikáció, online időhatáros intervenciók).

A lakosság számára az ilyen típusú online pszichológusi segítség elérhető több terápiás központ felajánlása révén.

Az első két szakasszal kapcsolatos pszichológusi megfigyelés, hogy noha a mentális zavarokkal élők állapotának súlyosbodását vártuk, de ez a folyamat inkább stagnál, kevésbé markáns, sőt, többen arról számoltak be, hogy a karantén biztonságot nyújt számukra vagy például a tisztasági kényszercselekedeteik értelmet nyertek, így az általános állapotuk inkább javult, semmint romlott. Vannak bizonyos kórképek ugyanakkor, amelyek súlyosbodhatnak. Ez a folyamat gyakran azzal a diszfunkcionális miliővel függ össze, amelybe az egyes családtagok belekényszerültek a karanténhelyzet miatt. Ide tartozik például a családon belüli bántalmazás, amely nem csak a fizikai vagy még súlyosabb esetben a szexuális bántalmazást, hanem a verbális, emocionális jellegű bántalmazási formák jelenlétét is magában foglalhatja.

A bántalmazás többnyire nem új keletű ezekben a családokban, közösségekben, amelyet az összezártság és feszültség csak tovább ronthat. A bántalmazottsággal összefüggésben, látszólagos kiút hiányában emelkedhet az öngyilkossági magatartás gyakorisága. További nehézség lehet a szerfüggőségek súlyosságának fokozódása, esetleg a megvonási tünet miatt fellépő fizikai és lelki problémák is.

Ezekben az esetekben rendkívül fontos megfelelő szakszemélyzet, pszichiátriai, pszichológusi és szociális személyzet segítségének elérése.  A járványhelyzet miatt kialakult online átállás a lelki zavarok ellátásában fennakadásokat okoz. Ugyanakkor az említett veszélyeztetett családok és közösségek tagjai számára égetően fontos az elérhető pszichiátriai és pszichológiai intervenció. Önzetlen gesztus a pro bono ellátás, de nagy szüksége van sok, súlyosabb lelki nehézséggel küzdő vagy súlyos körülmények között élő embernek a folyó terápiák és terápiás kapcsolatok fenntartására. Ezért a folyó terápiák esetén – legyen az pszichiátriai vagy pszichológusi intervenció – minimum lehetőségként a telefonos vagy online kapcsolattartás lehetőségét meg kell tartani, de ahol égetően fontos, az online terápiás átállás elkerülhetetlen.

Az online terápiák sajátos terhet jelentenek a terapeuta és a páciens számára is, csak önmagában a biztonságos, semleges helyszín megteremtése, mint a pszichoterápia alapfeltétele is komoly nehézségekbe ütközhet. Ennek ellenére törekednünk kell szakemberként a páciensek számára a rendszeres kapcsolattartás biztosítására (online terápiák, online kapcsolattartás, telefonhívások biztosítása). Ennek különösen akkor van óriási jelentősége, ha a páciensünk, akiért a terápiás folyamat elején felelősséget vállaltunk, kritikus helyzetbe kerül és esetleg társszakmák bevonását igénylő segítségre van szüksége. Pszichoterapeutaként, koronavírus ide vagy oda, muszáj a szükséges lépésekben segíteni a pácienseinket.

A mentális zavarok súlyosságának alakulása járványhelyzettel összefüggő karantén idején nem teljesen egyértelmű, jelenlegi tudásunk leginkább megfigyelésekre támaszkodik. Tudásunk bővítése céljából az ELTE PPK-n tervezünk és bonyolítunk egy kutatást a mentális zavarok súlyosságának alakulására vonatkozóan a jelenlegi koronavírus-járvánnyal összefüggő periódusban.

 A járványhelyzet további szakaszát nevezhetjük a gyász vagy kilábalás szakaszának.

Várhatóan két út áll előttünk: vagy megbetegszünk vagy nem. Mindkét eset a karantén feloldását követően igényelhet komoly pszichológiai segítséget. Ha bekövetkezik a betegség, a lefolyástól függően okozhat számunkra enyhébb ijedtséget vagy komoly traumatizáltságot. A családtagjainkat és közeli hozzátartozóinkat is érintheti a betegség, ami kritikus esetekben halállal és gyásszal végződhet. Kevésbé tragikus esetekben, a karanténhelyzet elmúltával az életünk újraindul. Kutatási eredmények arra utalnak, hogy a járványügyi intézkedéseket követően jelentkeznek nagy számban szorongásos és depresszív zavarok, valamint az átlagnál magasabb arányban jelenhet meg poszttraumás stresszzavar is, amely kifejezetten hozzájárulhat a karantén utáni életminőségünk csökkenéséhez.Az ilyen jellegű lelki nehézségek és betegségek kezelésében óriási szerep jut az elérhető pszichológiai és pszichoterápiás intervencióknak.

Véleményem szerint nagyon fontos lenne olyan járvány utáni traumacentrumok kialakítása pszichológusok, pszichiáterek és szociális szakszemélyzet bevonásával, amely fókuszált pszichológiai intervenciókat tud nyújtani a jelenlegi helyzettel összefüggő nehézségek kezelésében.

Összefoglalva, noha nagyon inspiráló minden altruista felajánlás a jelenlegi járványhelyzetben, ugyanakkor a folyó terápiák fenntartása legalább ennyire fontos. A járványhelyzet után várható depresszív, szorongásos és traumatizált állapotok gyakoriságának emelkedése, valamint a gyász segítése indokolttá és kiemelt jelentőségűvé teszi a lelki segítség lehetőségének biztosítását a karantén után is.

***

Új, Introspekció című rovatunkban pszichoterapeuták, oktatók, intézményvezetők és kutatók vegyesen szerepelnek beszélgetőpartnereink között. Célunk, hogy gondolataik útmutatóként szolgáljanak pályakezdő vagy már tapasztalt pszichológus kollégáinknak, de jelenthetik egy-egy szakmai párbeszéd, vita kiindulópontját. Így örömmel fogadjuk az Introspekció rovat cikkeire érkező válaszokat, hozzáfűzéseket Facebook oldalunkon vagy e-mailben.