A hiperaktivitás a legtöbb ember számára ismert probléma. Általában a gyerekekre asszociálunk, de mi a helyzet a felnőttekkel? Valóban igaz a gyakran előforduló kijelentés, amelyet akkor teszünk, amikor egy magatartás zavaros gyerekkel találkozunk, miszerint „majd kinövi”? Vagy örökre rányomja bélyegét az illető életére, még akkor is, ha látszólag tünetmentes? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

A figyelemhiányos hiperaktivitás zavar, vagy más néven ADHD egy idegrendszeri zavar, amelynek tünetei között említhetjük többek között a hiperaktivitást, az impulzivitást, a figyelemfenntartás nehézségét vagy ezek kombinációját. Így az Amerikai Pszichiátriai Társaság szerint három csoportot különíthetünk el: a túlnyomórészt figyelemhiányos, a túlnyomórészt hiperaktív-impulzív és a kombinált típusokat.

Az ADHD-t tipikus gyermekbetegségként kezeljük. Amikor az ADHD első jeleire és tüneteire keresünk rá az interneten, vagy a kezelési módokra vagyunk kíváncsiak (például viselkedésterápia és gyógyszeres kezelés) a legtöbb weboldal a gyermekekre fókuszál. A felnőtteket ebben a témában gyakran teljesen figyelmen kívül hagyják, vagy csak az apró betűs részben említik meg őket pár mondatban.

Nem meglepő azonban, hogy a szakirodalom ezen a területen hiányosságokat mutat hiszen – bármi is legyen az oka – az ADHD gyakoribb a gyerekek körében. A Centres for Disease Control and Prevention szerint a gyerekeknek megközelítőleg 10,2 százaléka diagnosztizált ADHD-val. Ugyanakkor egy 2009-es kutatás szerint

a felnőtteknek csupán 2,5 százaléka érintett.

Az alacsony arány ellenére a figyelemhiányos hiperaktivitás zavarral élő felnőttek száma magasabb, mint az obszesszív-kompulzív zavarban, vagy skizofréniában szenvedőké. Valójában egy kutatás szerint néhány ADHD-s felnőttnél gyermekkorában egyáltalán nem jelentkeztek a tünetek.

Ki lehet nőni az ADHD-ból is, mint az epilepszia egyes fajtáiból?

Manapság már egyre több kutató tartja szükségesnek, hogy az ADHD-t a gyermek- és serdülőkoron túl is kutassák. Hogyha ilyen sok gyermek él ADHD-val, akkor miért ilyen alacsony a felnőttek közötti diagnózisok száma? Ki lehet nőni az ADHD-ból is, mint az epilepszia egyes fajtáiból? Vagy az ADHD okozta károsodásoknak hosszú távú következményei vannak?

A Europian Child & Adolescent Psychiatry tudományos folyóiratban publikált vizsgálat alapján, a kutatók az utóbbi mellett teszik le a voksukat. A kutatást a Cambridge-i és Olulu Egyetemeken azzal a céllal végezték, hogy kimutassák, hogy azoknál a fiatal felnőtteknél, akiknél korábban megállapították az ADHD-t, található-e eltérés az agyi struktúrájukban az egészséges társaikhoz képest. A kutatáshoz olyan 1986-ban született észak-finnországi lakosok közül toboroztak résztvevőket, akik már egy utánkövetéses vizsgálat alanyai voltak. A kutatók 49 fiatal felnőttet választottak ki, akiknél 16 éves korukban állapították meg az ADHD-t és jelen kutatáskor 20 és 24 éves kor közöttiek voltak. Csupán egy résztvevő részesült közülük gyógyszeres kezelésben. Ezt a csoportot 34, olyan személlyel hasonlították össze, akiknél soha nem állítottak fel figyelemhiányos hiperaktivitás,- és más fejlődési zavar diagnózist sem.

boys-1149665_1920
Hogyha ilyen sok gyermek él ADHD-val, akkor miért ilyen alacsony a felnőttek közötti diagnózisok száma?

A kutatók a két csoport tagjainak agyáról készült felvételeket hasonlították össze és azt találták, hogy az ADHD-s csoportnak az egészségesekhez képest kisebb a szürkeállománya a nucleus caudatus területén, mely struktúra számos kognitív funkciót lát el, többek között a memóriáért is felelős.

Meglepő a dologban, hogy a különbség akkor is jelen volt, ha az adott személyre már nem voltak jellemzőek az ADHD kritériumai. Más szóval: azok a fiatalok, akiknél korábban megállapították az ADHD-t, de már nem mutattak klinikailag jelentős tüneteket, még mindig átlagnál kisebb nucleus caudatusszal rendelkeztek.

Az ADHD-s személyeknek rosszabb a memóriájuk és alacsonyabb szintű az agyi aktivitásuk

Annak meghatározására, hogy ezek a strukturális eltérések okoznak-e valódi kognitív károsodásokat, a kutatók kiválasztották az alanyok egy részét (21 ADHD-s, 23 kontroll) és memória feladatot oldattak meg velük, miközben fMRI készülékkel figyelték meg agyi tevékenységüket. Az fMRI, vagy más néven funkcionális mágneses rezonancia vizsgálat egy neurológiai képalkotó eljárás, amely lehetővé teszi a kutatók számára a különböző agyi területek aktivitásának vizsgálatát az oxigénszegény vér mérése segítségével.

Mit mutatnak az eredmények? Az ADHD-s fiatalok egyharmada bukott el a memória feladaton, szemben a kontroll csoporttal, ahol csupán egy személy nem jutott jó megoldásra. Az ADHD-s csoport többi tagja, akik ugyan megoldották a feladatot, átlagosan 6 százalékponttal gyengébb teljesítményt nyújtottak, mint a kontroll csoport tagjai.

A korábbi ADHD diagnózissal rendelkezők azonban nemcsak rosszabb eredményt értek el a memória feladatban, hanem a nucleus caudatus területén is kisebb érzékenységet mutattak. Abban az esetben, amikor a kontroll csoport tagjai egy nehéz memória feladatot kaptak a nucleus caudatusban fokozott aktivitás volt mérhető. Ezzel szemben, amikor az ADHD-val rendelkezők találták magukat egy bonyolultabb problémával szemben, a nucleus caudatus aktivitásuk ugyanazon a szinten maradt, mint korábban, melyből úgy tűnhet, hogy nem képes adaptálódni a nagyobb kihívást jelentő problémákhoz.

Mit mond a pszichiáter? 

Graham K. Murray, a Cambridge-i Egyetem pszichiátriai tanszékének vezető kutatója mindezt így magyarázta: „A kontroll csoportban, amikor a feladat nehezedett, a nucleus caudatus aktivitása fokozódott, és ez segíthette hozzá a résztvevőket a jó megoldáshoz. Mindazonáltal a másik csoportban, akiknél serdülőkorukban ADHD-t állapítottak meg, ez a terület kisebb és úgy tűnik, hogy nem képes megfelelő módon követni a növekvő memóriaigényt, mely a gyengébb teljesítményben mutatkozik meg.”

Összegezve tehát: azok között a résztvevők között, akik „felépültek” az ADHD-ból és még mindig ADHD-val diagnosztizálhatók, nem volt különbség. Mindkét csoportnak megváltozott nucleus caudatus működése volt és mindketten gyengébben teljesítettek a memória feladatban.

Az ADHD nem tűnik el nyomtalanul

Habár az ADHD kevésbé gyakori a felnőtteknél, mint a gyerekeknél, hatással lehet rájuk is. Nemcsak azokról a felnőttekről beszélünk, akiknél még mindig felállítható a diagnózis, hanem azokról is, akik tulajdonképpen már tünetmentesek, de még mindig nehezen küzdenek meg bizonyos kognitív feladatokkal, a neurológiai aktivitásuk alacsonyabb szintű és agyi struktúrájukban eltérnek az átlagostól. Csak azért, mert nem tapasztalhatóak a tünetek, az ADHD nem tűnik el nyomtalanul, az agyra mért hatása hosszútávon megmarad.