Szívesen kimozdulnánk, de családunk vagy barátaink pont nem érnek rá? Menjünk egyedül, vagy inkább megvárjuk, míg ők is ráérnek? Sokan választhatjuk ilyenkor, hogy inkább várunk, pedig az egyedül töltött idő alatt is érezhetjük jól magunkat. Milyen okai lehetnek, hogy kicsit félünk egyedül kimozdulni, mégis miért lehet jó élmény adni neki egy esélyt?
Egy vacsora egy szép étteremben, egyedül. Sokan úgy gondolhatjuk, hogy magunkban egy ilyen helyre menni nem lesz jó élmény. Kivel fogunk beszélgetni, mit gondolnak majd a pincérek és a többi vendég?
Miért nem megyünk szívesen egyedül?
Számos oka lehet annak, hogy miért szeretünk inkább társasággal kimozdulni. A legtöbb program izgalmasabbnak tűnhet, ha közösen osztozunk az élményben. Társunk közben reagálhat az érzéseinkre, gondolatainkra, társas igényünknek ez így kedvezőbb lehet. Ezért sokszor inkább várunk, hogy társasággal tudjunk menni, mintsem egyedül. Az igényünk, hogy tartozzunk valahova, vagy valakihez így jobban kielégül. Olyan programoknál, ahol beszélgetni tudunk – például séta a parkban, vagy utazás során – ráadásul ez még erőteljesebb lehet. Még moziba is szívesebben megyünk másokkal, hiszen a nonverbális kommunikáció, a reakciók is erős befolyással bírhatnak, együtt nevetünk vagy sírunk például egy jeleneten. Fontos megjegyezni, hogy a hangsúly az esemény szórakoztató részén van. Bevásárlásnál nem érezzük kellemetlennek, hogy egyedül menjünk, míg például moziba, vagy koncertre már igen.
Egy másik lehetséges ok, amiért kevésbé mozdulhatunk ki egyedül a félelmünk, hogy vajon mit gondolhatnak majd rólunk mások. „Biztosan azt gondolják, hogy senki nem akart velem koncertre jönni.”
„Biztosan mindenki engem néz, hiszen egyedül vagyok ott.”
– ilyen és hasonló mondatok járhatnak a fejünkben, főként, ha előre tudjuk, hogy rajtunk kívül sokan mások is ott lesznek az adott eseményen. Sok esetben ilyenkor úgy döntünk, hogy inkább nem megyünk el egyedül.
Sokszor szoronghatunk mások megítélésétől, tarthatunk attól, hogy nem tudunk jó benyomást kelteni. Az ismerkedéstől való félelem is szerepet játszhat ebben, hiszen a legjobb énünket próbálhatjuk minden esetben bemutatni, viszont tartunk tőle, hogy mi történik, ha ez nem sikerül? Nehezítő tényező lehet, ha túl kritikusak vagyunk saját magunkkal szemben, hiszen a negatív értékelést így akár még rosszabbul élhetjük meg. Szélsőséges esetben tartós félelem is kialakulhat a társas szituációktól, az egyén így próbálja elkerülni az ilyen eseményeket, hiszen stresszel telítettek számára. Gondoljunk csak azokra az újra és újra felbukkanó mondatokra, mint például a "nem megyek, mert nem ismerek senkit", "de mi lesz, ha senkinek nem leszek szimpatikus?".
Érdekesség, hogy ha például egyedül dolgozunk egy kávézóban, máris kevésbé érezzük magunkat kínosan, hiszen azt érezhetjük, hogy egy konkrét cél miatt vagyunk ott, így a külső szemlélőknek is más lesz a megítélésük rólunk. Úgy gondolhatjuk, a társaságban lévő embereknek jobb a megítélése. Ezek alapján pedig tarthatunk attól, hogy mások hogyan értékelnek minket, hiszen szeretnénk mindig a legjobb benyomást kelteni.
Miközben a külső szemlélő akár ilyenekre is gondolhat: „Milyen menő, hogy egyedül is eljött! A barátai ma biztosan elfoglaltak voltak.” Erre is gondolhatunk tehát indulás előtt, vagy arra, hogy nekünk mi jutott eszünkbe, ha egyedül láttunk valakit egy eseményen. Lehetséges, hogy mi is pozitív képet alkottunk róla.
Miért lehet mégis jó egyedül menni?
Egy érdekes kutatásban a résztvevők egyik felét arra kérték, hogy barátaikkal menjenek el egy kiállításra, míg másokat arra, hogy egyedül. Előtte megkérdezték őket, hogy mit gondolnak, hogyan fogják magukat érezni? Akik egyedül mentek úgy ítélték meg, hogy kevésbé fogják jól érezni magukat, nem fogja őket annyira érdekelni a program társaság nélkül. Továbbá, mások megítéléstől is tartottak. A kiállítás után újra megkérdezték őket. Kiderült, hogy szinte ugyanolyan jól érezték magukat, mintha baráttal mentek volna, és a jövőben is szívesen mennének egyedül.
Az előzetes félelem nagyobb volt, a résztvevők egyedül is nagyon jól érezték magukat.
Továbbá, ha egyedül megyünk, más szempontból is lehet gazdagító az élmény. A pozitív töltetű program magában segíthet, hogy jó kedvünk legyen, valamint kommunikációt is kezdeményezhetünk ismeretlenekkel, amely élvezetes és érdekes lehet. Így új ismeretségekre tehetünk szert, akiknek az érdeklődési köre is hasonló lehet a miénkhez.
Új szituációkban, mikor saját magunkra vagyunk utalva új képességeinket fedezhetjük fel. Hogyan oldunk meg egy felmerülő problémát, hogyan kommunikálunk másokkal, megfigyelhetjük azt is, hogyan viselkedünk, vagy milyen érzéssel töltenek el a környezetünkben zajló események, melyeket más esetben nem vennénk észre. Ezek mindenképpen az előny oldalára írhatóak, hiszen más esetben nem biztos, hogy megismerhetnénk személyiségünk ezen részeit.
Ha kételyeink támadnak, megpróbálhatjuk a gondolatainkat átkeretezni. A "Tökéletes benyomást kell keltenem." vagy a "Negatívan fognak megítélni, és látják majd, hogy szorongok." mondatok helyett a következő leírások máris másként hatnak:
"Megengedhetem magamnak, hogy a hibáimat mások is lássák, így is teljes értékű ember vagyok."
vagy "Teljesen rendben van, hogy tartok az új helyzetektől és találkozásoktól, de számos jó tulajdonságom van, ami szimpatikus lehet másoknak."
Kezdhetjük kis lépésekkel, például először egy étteremben vacsorázunk egyedül, majd olyan kisebb eseményre megyünk, amelyekről tudjuk, hogy rajtunk kívül mások is hasonló helyzetben lesznek. A későbbiekben, ha már komfortosan mozgunk új helyzetekben, megpróbálhatunk például egy koncertre is egyedül menni, és beszélgetést is kezdeményezhetünk másokkal.
Érdemes esélyt adnunk, és kipróbálhatjuk vajon, milyen érzés és élmény számunkra egyedül elmenni moziba, színházba, koncertre, stb. még akkor is, ha kicsit aggódunk előtte. Hiszen kellemes időtöltés is lehet számunkra, amit akár a jövőben újra és újra megléphetünk.
Felhasznált irodalom:
Ratner, R. K., & Hamilton, R. W. (2015). Inhibited from bowling alone. Journal of Consumer Research, 42(2), 266-283.
Topham, P., & Russell, G. (2012). Social anxiety in higher education. The Psychologist, 25(4), 280-282.
