Akkor is árthatunk, ha gyermekünknek csak a legjobbat akarjuk? Milyen következményei lehetnek, ha nem engedünk teret kellemetlen érzéseink megélésének? Meddig fajulhat a folyamat, ha elnyomjuk érzéseinket? Cikkünkben ezen kérdések egyik lehetséges válaszát, az érzelmi olvasásképtelenséget mutatjuk be.

Sokat olvashatunk arról, hogy a nem megfelelő szülői nevelési stílus hogyan befolyásolja a gyermek fizikai és pszichés fejlődését. Általában a szélsőséges negatív példákkal találkozhatunk, ahol a korlátozó szülő megfosztja gyermekét pszichológiai autonómiájától, vagy túlaggódó magatartásával megakadályozza gyermeke hatékony megküzdési stratégiáinak kialakítását. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy a szélsőségek nem vezetnek jóra még akkor sem, ha alapvetően jó szándékú a cselekvés. Egy viselkedéselméleti megközelítés szerint a racionális túlsúlyú nevelés például egy ördögi körbe hajszolhatja a gyermekünket.

A cél szentesíti az eszközt

A racionális túlsúlyú nevelési stílus alatt itt azt értjük, amikor a szülő gyermekét egy bizonyos teljesítmény elérése érdekében, a megterheléssel együtt járó negatív érzelmek elnyomására ösztönzi. Olyan klasszikus tételmondatok hangzanak el, mint az „Ezt még ki kell bírnod!” vagy „Ne érzékenyülj el!”. De ezeknek a szülőknek gyakori szavajárása a kell, érdemes és hasznos kifejezések is. Hiszen ezek a legfőbb érvek amellett, hogy az aktuális érzelmek elnyomása segíti a magas elvárások teljesítését. Arra nevelik gyermeküket, hogy az érzéseikkel ne foglalkozzanak, csak a cél lebegjen a szemük előtt. A szükséges érzelmi biztonságot és a hatékony megküzdési módokra mintát azonban nem adnak gyermeküknek.

A folyamat következő lépcsőfokát az oktatási rendszer színtere jelenti. Ha a szülők elvárásainak teljesítési vágya nem lett volna elég erős, mellette az iskola is ráerősít az érzelmek elnyomásának gyakorlására. A racionálisan viselkedő, érzelmeiket kontrollálni tudó gyerekeket ugyanis nagyon elismeri. A tanulás szempontjából hatékonynak tartja, hogy már a kisgyermekek is koncentráltak, nem merülnek el belső világukban. Később határozottan és tudatosan döntenek. Szorongást vagy félelmet nem mutatnak, csak a maguk elé kitűzött célok elérésére koncentrálnak.

A végső megerősítést általában felnőttkorban kapják, amikor az ember kikerül a munkaerőpiacra. Ugyan a legtöbb területen preferált a munkavállaló érzelemmentes működésmódja, különösen a vállalatok vezető pozíciói szelektálnak ezekre az emberekre. Ezekben a státuszokban ugyanis kiemelt fontosságú a saját érzelmektől mentes, csak a cég érdekeit figyelembe vevő döntéshozatal. Továbbá a megterhelés melletti minőségi munkavégzés is, amit az egyéni szorongás vagy leterheltség megélése normális esetben rontana.

Nem csak a betűket kell megtanulni olvasni

Ez a szocializációs folyamat tehát az embert gyermekkorától kezdve arra sarkallja, hogy negatív érzelmeivel ne törődjön, azokat lehetőleg nyomja el.

A figyelmen kívül hagyástól azonban ezek kialakulása nem szűnik meg,

csupán azt tanulja meg a személy, hogy hogyan ne tudatosítsa magában őket. Így jutnak el a Peter Sifneos által először leírt érzelmi olvasásképtelenség vagy más néven az Alexithymia kialakulásához. Leggyakoribb jellemzője, hogy az ember már ha szeretné, akkor is csak nehezen tudja azonosítani érzéseit. Ha ez mégis megtörténik, az érzelmeinek megfogalmazása és megosztása komoly nehézséget jelent. Mindezek mellett általában szegényes képzelet és fantázia társul hozzá. Gyakoriak a pszichoszomatikus betegségek kialakulásai is ebben a körben, mert az elfojtott érzelmek, különös tekintettel a szorongás csak ilyen formában tud teret nyerni. De komoly rizikófaktort jelent az alkoholfogyasztás és más stressz csökkentő addiktív szerek használata is.

Az érzelem azonosítási nehézségek természetesen hatással vannak a személy saját életére vonatkozó döntéseire is. Határaikat legtöbbször nem észlelik, mert nem élik meg azt az állapotot, amikor már a túlterheltség miatt nem jó nekik. Általában nagy ambíciókkal rendelkeznek, ezek kivitelezésének valószínűségét pedig külső mércékhez hasonlítva állapítják meg. Életstílusukat abszolút a státuszfogyasztás jellemzi, és ebben is a külső összehasonlítás a fontos. Magas életszínvonalukat akkor tudják jól megérteni és megélni, ha objektív nézőpontok mentén hasonlíthatják össze magukat embertársaikkal. Éppen ezért folyamatosan versenyben állnak a környezetükkel, hogy felülmúlják mások teljesítményét. Ezalatt azonban nemcsak a keresetre kell gondolunk. Státusz demonstrálás lehet például a szabadidő luxus körülmények közötti eltöltése, valamint a közösségi eseményeken a leggyönyörűbb nővel való megjelenés is. Az állandó teljesítési kényszer és a meg nem élt feszültségek azonban egy fizikailag és lelkileg is megterhelő életvitelt teremtenek, úgy hogy azt a személy észre sem veszi. Ez könnyen vezet különböző betegségek kialakulásához, amelynek felvállalása azonban teljesen elutasított, hiszen elfogadhatatlan a kurdarc felvállalása vagy a teljesítménybeli visszaesés. Ám ezt a szervezet nem tudja a végletekig tolerálni, ezért idővel a test tünetei törik meg a végletekig menő hajszolást.

Első ránézésre irigylésre méltó életnek tűnhet az övék. A külcsín mögött azonban komoly érzelmi hiányosságok húzódnak.
Első ránézésre irigylésre méltó életnek tűnhet az övék. A külcsín mögött azonban komoly érzelmi hiányosságok húzódnak.

Fogadd el, értsd meg és szabadulj fel

Nagyon veszélyes tehát az érzéseink elnyomása és belső állapotunk figyelmen kívül hagyása, mert azok információs tartalommal bírnak. Nem azért jönnek létre, hogy hátráltassanak minket, hanem hogy megálljunk egy pillanatra, majd elgondolkodjunk azon, vajon az aktuális viselkedésünk tényleg az egészséges fejlődésünk szolgálatában áll-e. Szülőként komoly felelősséggel tartozunk gyermekünk iránt, hogy ő is képes legyen a megfelelő érzelemszabályozásra. Ebben érzelmeinek empatikus megértésével és feltétel nélküli elfogadásával segíthetjük leginkább. Fogadjuk el, hogy a felnőtt szemmagasságból már egyszerűnek tűnő feladatok nehézséget okoznak gyermekünknek. Támogassuk abban, hogy pontosan azonosítani tudja, mit is érez, s ezt ossza meg velünk. A megoldást az érzelmeket okozó problémára keressük, ne pedig a kellemetlen érzések elnyomására biztassuk. Többek között így érhetjük el, hogy gyermekünk később önállóan is megbirkózzon az érzelmeivel és a neki szánt „legjobb” tényleg megvalósulhasson.