A meditációnak a „lótuszülésben ülök és mormolom az óm-ot” verzió mellett számtalan formája van. Meditálhatunk jógázás, biciklizés közben is, de a mosogatásban is megtalálhatjuk a tudatosságot, a jelen pillanatot. A táncmeditáció is egyfajta meditáció – de hogyan válik benne ketté, vagy épp forr egybe a test és a tudat? Mi irányít mit és vajon hogyan gyógyíthat ez a folyamat? Vendégszerzőnk, Mihályi Patrícia cikke.

Menjünk vissza a legelejére. Kezdetben volt a test, a test pedig egy volt a tudattal. Míg a keleti kultúrákban ez voltaképp változatlanul adódott át az évszázadok során, addig a nyugati gondolkodás egy kicsit más utat járt be. Egészen a felvilágosodásig az egyházi tanítás maradt a meghatározó, vagyis a test és lélek (tudat) értékelvű szétválasztása, majd a természettudományok előtérbe kerülése, később az ipari, majd még később a technikai forradalom olyan részletszintű megfigyeléseket tettek lehetővé, amik tovább erősítették az elválasztottság képzetét, utóbb inkább már a szoftver-hardver modell mintájára. A test a mindenható agy függelékévé vált. A tudat és tudatosság vizsgálata a lélekkel egyetemben pedig az olyan sokáig határterületnek tekintett ágakba száműzetett, mint a pszichológia.

Régóta foglalkoztatja a pszichológusokat, hogy mi volt előbb: a test vagy a tudat?

A 20. század első harmada után kezdtek teret hódítani azok a megfigyelések, amelyek a mozgást és a testet szorosan a tudathoz, illetve az agy bizonyos funkcióihoz kötötték (Piaget, Feldenkrais). A gyermek értelmi- és mozgásfejlődésének párhuzamos vizsgálatai megmutatták, hogy a vizuális posztuláris testmodell szorosan összefügg az öntudat születésével. Ez abban is megragadható, hogy az ént, az egót elsősorban mint cselekvőt képzeljük el – mozgok, tehát vagyok. Egész pontosan: érzékelem a saját mozgásomat, tehát vagyok.

Az elmúlt 25 év agykutatásai, illetve a tudat mibenlétére vonatkozó kérdésfeltevései további komoly felfedezéseket hoztak. Összefoglalva és leegyszerűsítve az látszik, hogy a tudat folyamatos kölcsönhatásban és kölcsönös függésben van azzal a biológiai rendszerrel, mechanizmussal, amely hordozza, és amelynek a fenntartásáért felelős. Azaz a testem én vagyok.

Mindent a testünkön keresztül élünk meg: még a gondolati, képzeleti megéléseknek is van testi leképződése – gondoljunk csak bele, hogy egy izgalmas film közben hogy meg tud lódulni a szívverésünk! A test hordozza a teljes élettapasztalatot: mindent, ami velünk és bennünk megtörtént, a test tárolja. Bármelyik meditációs irányzatot vagy iskolát vizsgáljuk, mindről elmondhatjuk, hogy a test a meditációs gyakorlatok kitüntetett eszköze. Mindegy mit teszünk – ülünk, állunk, fekszünk, forgunk, leborulunk-felállunk, a hátunk mögött összekulcsoljuk a bokánkat, vagy más hasonlóan kihívást jelentő ászanákba tekerjük a végtagjainkat –, mindig a test lesz a kapu, melynek anyanyelve pedig a mozgás. Az élet maga alapjában véve mozgás: a tüdő, a szív, a vér mozgása tart életben. A mozgással megtisztítjuk, megerősítjük és megújítjuk önmagunkat, ahogy a folyó árama tisztítja, erősíti és újítja a vizeket.

A test, a szív, az elme mind mozgásra lett tervezve.

Mozgás közben, legyen az fizikai, érzelmi vagy értelmi aktivitás, az életre magára rezonálunk. Jóllehet a test, a szív és az elme összehangolt egységében végzett bármilyen tudatos mozgás nevezhető meditációnak, a meditáció és a táncmeditáció között mégis van lényegi különbség.

https://www.youtube.com/watch?v=Ig5qPyeE_5M&feature=youtu.be

Nem, nem a zene az. Bármily furcsa, de a meditáció és a táncmeditáció közötti különbség a test szerepében van. Míg előbbiben az elme figyeli a testet, és annak eseményei jelentik voltaképp a horgonyt a figyelem számára, addig a táncban meditálás esetében a tudatos tudat háttérbe vonul, és – sok gyakorlás után – átadja a helyét a testtudatnak vagy testet öltött figyelemnek. Ezt a folyamatot nevezzük angol szakkifejezéssel „embodiment”-nek. Ebben a folyamatban három fázist különböztetünk meg:

  • Az első a vizualizáció, amelynek során az agy képeket készít a testről annak különféle helyzeteiben, és a vizuális információn keresztül visszaigazolja a test számára annak saját létezését. Látom, hogy mozog a kezem, és tudom, hogy az én kezem mozog.
  • A második a szomatikus fázis, amelynek során a kinesztetikus és taktilis érzékelőrendszer, vagyis a mozgás és a tapintás küld információt a testnek saját létezéséről. Érzem, hogy lép a lábam, érinti a talajt, és tudom, hogy léptem.
  • Az utolsó fázis a teljes testtudat megjelenése. Ez már állapot és nem tevékenység. Az éberségnek az a fázisa, amelyben az irányító és megfigyelő én sejtszintű tudatosságban olvad össze. Nem én mozgatom magam, hanem érzékelem a belül létrejövő mozgást, és megjelenítem azt.

A helyzet az, hogy a sejteknek saját, közvetlen tapasztalataik vannak. Ezekből a sejtszintű, szűretlen tapasztalatokból nőnek ki az érzések, a gondolatok, a felismerések és az értelem. Az agy az utolsó, amely információhoz jut, és nem egyszer torzítja azt, korábbi élmények vagy elvárások szűrői mentén dolgozva fel a bejövő impulzust. A szűretlen testtudati fókusz tehát teljesebb tudást és megértést ad a hétköznapi tudatosságnál. A tudatos tánc egy mélyebb megértésbe, az összefüggések és kapcsolódások átláthatóbb terébe nyit ajtót.

A tudatos táncban – amit ezek szerint sokkal inkább tudattalan táncnak kéne nevezni – tehát a test vezet, és az elme háttérbe vonul. Így viselkedésmintáink, szerepeink, hitrendszerünk vagy épp traumáink mind könnyebben kerülnek felszínre, hisz a cenzor kispadon ül. Minél gyakorlottabb valaki, annál mélyebb rétegekhez tud hozzáférni a saját táncán keresztül.

A táncban végzett tudatos mozgás a test, a lélek és az elme együttes röntgenképe.

Ettől annyira hatékonyak azok a táncmeditációs iskolák, mint például a Movement Medicine, amelyek szilárd pszichológiai alapokon a gyógyítást tűzik ki célul. Közös alapvetésük pár rövid mondatban összefoglalható:

  • A test a figyelem hordozója.
  • A fizikai test, az érzelmek és a gondolati/képzeleti sík folyamatos kölcsönhatásban van egymással.
  • Testünk, testtartásunk és mozdulataink élettörténetünket, kultúránkat és pillanatnyi állapotunkat tükrözik.
  • Amikor szabad, önkifejező mozgásba hozzuk a testet, akkor az életünk kurrens témái és mintái megmutatkoznak.
  • Amint egy-egy minta feltárul, máris elkezdhetünk kísérletezni új, más utakkal, más megoldásokkal, más érzelmi reakciókkal, és a táncon keresztül ezeket mintegy lehorgonyozhatjuk a sejtek emlékezetében.
  • A táncban létrehozott szimbólumok visszahatnak a tudatalattinkra és életünk egyéb összetevőire.
  • A táncban olyan eszközöket tanulunk, amelyeket aztán életünk más területein is használhatunk.

A különbségeket sokáig lehetne sorolni. Itthon szerencsések vagyunk, mert sokféle irányzatból válogathatunk: 5Ritmus, SoulMotion, Movement Medicine – csak hogy a nemzetközi sztenderdek mentén működő, elismert iskolákat említsük. A választást befolyásolhatja egyéni ízlésünk és céljaink is. Az organikus, gyógyító szemléletet a Movement Medicine képviseli a legerőteljesebben. Ebben a brit fejlesztésű módszerben a modern táncmeditációk hagyományos eszköztára mellett megjelennek a természeti népek extázisról és módosult tudatállapotokról szerzett ismeretei, illetve a közösségi gyógyítás egyes elemei. Egyedülállóan ötvözi tehát a modern lélektan terápiás eszközeit és a sámánok tudását. Biztonságos, szórakoztató és megerősítő gyakorlat, amely közelebb hoz a jelen pillanathoz, a személyes erő és a vele járó felelősség felismeréséhez.

***

A Mindset Pszichológia több, mint érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!

https://www.youtube.com/watch?v=z-htXgkYeeE&t=4s